Dr. Pőcze Tünde kapta a Közbátorságért-díjat Ásotthalmon
Március 15-én vehette át dr. Pőcze Tünde címzetes rendőrőrnagy, a Szegedi Rendőrkapitányság Mórahalmi Rendőrőrsének főnyomozója Ásotthalom Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete által odaítélt Közbátorságért-díjat.
Az elismerést Toroczkai László, Ásotthalom nagyközség polgármestere adta át.
Dr. Pőcze Tünde több éve vesz részt Ásotthalom rendezvényein, látogatja az óvodai, iskolai, sőt a...
Madárodút ajándékoztak a mórahalmi nagycsaládosok a helyi gyerekeknek
A „Jövőnk a Család" Nagycsaládosok Mórahalmi Egyesülete közösségi oldalán számol be arról, hogy egy-egy újonnan elkészített odúval lepték meg az óvodát és a bölcsődét. Azért, hogy az intézményekbe járó kisgyermekek megfigyelhessék a fészkekbe költöző, ott költő, majd onnan kirepülő madarakat.
(fotók: „Jövőnk a Család" Nagycsaládosok...
Pőcze Tünde őrnagy lett az év iskolarendőre Csongrád megyében
A 2018/2019-es tanév legaktívabb iskolarendőre a Mórahalmi Rendőrőrs főnyomozója lett Csongrád megyében – közölte a megyei rendőr-főkapitányság.
Az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Baleset-megelőzési Bizottsága által útjára indított egyedülálló kezdeményezés fő célkitűzései közé sorolható a gyermekek védelme, a legkisebbek szabálykövető közlekedésre nevelése.
A program legfőbb hozadéka, hogy az...
Szent István elköltözött egy időre a sándorfalvi Szabadság térről
Megkezdte a „látható” munkát a Hungaro-Sun: körbekerítették a teret, elkezdték fölszedni a térkövet, Szent István szobra sem áll már a helyén. Forrás: sandorfalva.hu
A május 30-i fölmérés után, június 11-én körbekerítette a Szabadság teret a HungaroSun. Eddig is zajlott a munka, de most már láthatóvá...
Módosított törvény, módosult együttműködések az OPSZ-nél
Az országban elsőként – az OPSZ elnökének jelenlétében – már a módosított polgárőr törvény alapján újította meg együttműködéseit az önkormányzattal és a társszervekkel a Mórahalmi Önvédelmi Egylet (Polgárőrség)
A szervezet tisztújító közgyűlése újabb négy évre Sárközi Lászlót választotta elnökének. A régi-új megbízással együtt azonban az...
Térségi természetismereti verseny zajlott Ásotthalmon
5 település általános iskolás diákjai mérték össze tudásukat az idei Teodorovits Ferenc Kistérségi Természetismereti Versenyen.
A Homokhátság, a Körös-éri Tájvédelmi Körzet és a Duna-Dráva Nemzeti Park természeti értékeinek megismerésével készültek a résztvevők.
A sokszínű feladatok megoldásában a Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola tanulóinak csapata jeleskedett, így...
Hamarosan véglegesítik Mórahalom településrendezési dokumentumait – Közel harminc lakossági és közületi javaslatot vettek figyelembe a tervezők
2019 nyarán Mórahalom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Hübner Tervező Kft-t bízta meg településrendezési eszközeinek kidolgozásával, így Prof. Dr. Hübner Mátyás okleveles építészmérnök, vezető építész- és településtervező irányításával megkezdődött a város új településfejlesztési koncepciójának és településrendezési eszközeinek készítése. A településképi rendeletről, a főbb építészeti szabályokról...
Játékos képességfejlesztő foglalkozások indulnak a legkisebbeknek Ásotthalmon
A Biztos Kezdet Napsugár Gyermekház játékos képességfejlesztő foglalkozásokat indít Ásotthalmon, a művelődési házban. A foglalkozások hétfőnként 9 óra 30 perctől vehetők igénybe, melyre szeretettel várják az érdeklődő 0-3 éves kor közötti gyermekeket és szüleiket.
Októberben a művelődési ház Falovacska Muzsika foglalkozásokkal is kiegészíti a délelőtti...
Rangos díjat nyert a mórahalmi Elixír hotel
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége pénteken adta át a fővárosban az Év Szállodája pályázat elismeréseit. A program célja, hogy a szektor kiemelkedő szállodáit példaképként állítsa az iparág elé, és a vendégek figyelmét is felhívja a magas minőségű szolgáltatásokat kínáló hotelekre. A fővároson kívüli...
Huszonötödik jubileumi évfordulóját ünnepelte az ásotthalmi Borostyán Nyugdíjas Klub
A település egyik legrégebbi közössége a nyugdíjasoké, melyet 1994-ben alapítottak Zázrivecz Kálmánné Marika néni vezetésével. Tízévnyii közösségvezetői munkája után újabb tíz esztendőre Németh Szilveszterné Marika vette át a klub irányítását.
A jubileumi ünnepet Tóth István, jelenlegi klubelnök vezetésével közel 100-an ünnepelték együtt a Művelődési Házban....