Mórahalmon tanuló diák az európai kiberbiztonsági versenyen
A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet ötödik alkalommal hirdette meg még nyáron az IT biztonsági versenyt, amelyen Újhelyi Bence, a mórahalmi Tóth János Szakképző Iskola tizenkettedikes diákja kitűnően szerepelt. Így tagja lehetett az európai kiberbiztonsági kihíváson Magyarországot képviselő csapatnak. A múlt héten, Bécsben megtartott...
Irodalom és képzőművészet különös fúziója a mórahalmi Kolo Kulturális Központban
A Határon innen és túl – lételemük az alkotás című kiállítás izgalmas fúziója képzőművészetnek és irodalomnak. A tárlat tegnap nyílt meg a mórahalmi Kolo Kulturális Központban, nem hagyományos keretek között. Pap Éva szegedi születésű, szabadkai kötődésű írót és Kerekes Sándor KeS vajdasági alkotóművészt ültették...
Százéves tanyaépületet újítottak fel Mórahalmon
A népi építészeti értékek megőrzése volt a célja annak a beruházásnak, amelyet szombaton mutattak be Mórahalmon. A Bivalyrezervátum közelében álló Vér tanyát újíttatta fel és adta át az önkormányzat, a Kulturális Örökség Napja rendezvénysorozat részeként. A város számára értékes, egyedi védelem alatt álló épületről...
Hétpróba, óriás társasjáték, slambuc és palacsintahegyek a mórahalmi családi napon
Az esős, hűvös idő sem riasztotta vissza a családokat attól, hogy részt vegyenek a mórahalmi Kolo Szerb Kulturális Központban megrendezett családi napon. Nagyon szerették a szép számmal érkezett gyerekek a csillámtetkót, a kézműves sarok is mindig tele volt kicsikkel, akik színeztek, festettek. A főszervezők,...
Harminc éve táplálják a tüzet – a mórahalmi Bástya Nyugdíjas Klub születésnapot ünnepelt
Harmincadik születésnapját ünnepelte a mórahalmi Bástya Nyugdíjas Klub az Aranyszöm Rendezvényházban. A meghitt, családias légkörben zajló eseményen Nógrádi Zoltán polgármester és Mihálffy Béla, a térség országgyűlési képviselője is köszöntötte a helyi, és a környékbeli településekről érkező klubok tagjait. A város első embere arról beszélt,...
Kerek erdő közepén, a ruzsai Borbála Kecskefarmon jártunk
Sári, Valika, Gréti, Esztike… ez nem egy óvodai névsor, hanem a ruzsai Borbála Kecskefarm négylábú lakóinak neve. Békés Tibor és felesége gondozza a 30 anyát és 1 bakot, hogy a tejükből sajtokat, joghurtot készíthessenek. Sárika a legkezesebb, legszófogadóbb, igényli, hogy simogassák, vakargassák. És hogy...
Megújulásról, közös értékeinkről a szegedi Katolikus Társadalmi Napokon – A Homokhátságról is várják az érdeklődőket
Idén Szegeden rendezik meg a Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) programsorozatot, hivatalosan szeptember 22. és 25. között. Korábban az ország több nagyvárosa is adott már otthont a rendezvénynek, de a Tisza-parti az első, ahol egy hétre bővült a hosszú hétvége, ugyanis már hétfőn elindulnak a...
Tóth Krisztián olimpikon cselgáncsedzést tartott Mórahalmon
Hatalmas megtiszteltetés érte a Mórahalmon és környékén cselgáncsozókat és a küzdősportot kedvelőket, ugyanis a településen vendégeskedett Tóth Krisztián olimpiai bronzérmes sportolónk. A versenyző a 2020-ban átadott Molnár Franciska Judo Csarnokba látogatott, hogy edzést tartson a leendő bajnokoknak.
- Feleségemmel és két gyermekemmel jöttünk Mórahalomra, nagyon...
Az opera-énekesnő, a lakáj és a tanú kalandjai az Aranyszöm Rendezvényházban – már lehet jegyeket vásárolni a mórahalmi előadásokra
Véget ért a nyár, ezzel pedig a mórahalmi lovas színházi előadások is. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a nézők izgalmas produkciók nélkül maradnak. Az Aranyszöm Rendezvényházban még idén mindjárt három színdarabbal várják a kedves közönséget. Sziliné Ferenczi Annát, az intézmény kulturális intendánsát kérdeztük...
„Időnként megkapom, hogy miért nem ülök már a fenekemen otthon” – Endrei Judit Sándorfalván vendégeskedett
A Délutáni csevej elnevezésű programsorozat vendége volt Endrei Judit. A sándorfalvi bibliotéka rendezvénye előtt beszélgethettünk vele. Elmondta, úgy gondolja, hogy az idei őszi könyvtári napok tematikájába beleillik az aktív idősödés, ő pedig szívesen mesél arról, nyugdíjasként hogyan éli meg a múló éveket. A „nyugdíjas”...