22.4 C
Mórahalom
2024.05.07.
NMHH Tamogato LOGO

Fedezzük fel két keréken Mórahalom kincseit! – A Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség szakemberei a város polgármesterével tárgyaltak

0
Mórahalomra látogatott az Aktív és Ökoturisztikiai Fejlesztési Központ és a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) egy-egy szakembere. Csongrád-Csanád vármegyét érinti az EuroVelo13-as számú útvonal, ezt a szakaszt térképezték fel biciklis helyszínbejárás keretében. Kerékpárosbarát szolgáltató helyszínen, az Ezer Év Parkjában találkozott Horváth Krisztina és Pénzes...

Benépesítették a magaságyásokat a mórahalmi óvodások

0
Szorgos kis kezek dolgoztak ma a mórahalmi óvoda udvarán, a Föld napjához kapcsolódva ugyanis a gyerekek benépesítették a magaságyásokat. A Móra-Input Kft. már második alkalommal segítette a saláta - és dughagymaültetést, amelynek során a kicsik nem csak jól szórakoztak, de tapasztalat útján tanultak is....

Egyre népszerűbb az úszás és a vízilabda Mórahalmon

0
A Mórahalmi Vízisport Klub még nagyon fiatal, de annál eredményesebb. Közösségi oldalukon - csakúgy mint a Móradombi uszodában - zajlik az élet. Egyformán fontos szülőnek, gyereknek és edzőnek is, hogy a kemény munkának meglegyen a gyümölcse. Igazi családként tekintenek egymásra. Kerekes Csaba, az egyesület...

Krosszmotorokat vetnek be a Mórahalom és Ásotthalom közötti határszakaszon

0
A tavaszi motoros szezon kezdetével a Készenléti Rendőrség mélységi ellenőrzési osztályának rendőrei két Zero FX ZF65 elektromos krosszmotorral erősítették meg az illegális migráció elleni védelmet a déli határszakaszon. Ezek a kétkerekűek nem csak gyorsak, hallani is alig lehet őket, ami előnyt jelenthet például a...

Mórahalmi fiú a legszebben beszélő diák

0
Domán Zaránd nyolcadikos mórahalmi fiatalember, a Móra Ferenc Általános Iskola tanulója. Sok mindennel foglalkozik, de ez még önmagában nem is lenne feltétlenül hírértékű. Az viszont már annál inkább, hogy a közelmúltban elnyerte a „Szép magyar beszéd” országos Kazinczy-verseny aranyérmét. Vannak olyan helyzetek, amikor a riporter...

Túrabotokat faragtak az ásotthalmi erdészetis diákok

0
Másodszor rendeztek túrabotfaragó versenyt az ásotthalmi Bedő Albert erdészeti iskolában. Hét vándorbot készült el a felhívásra, volt, aki galagonyafával dolgozott, más akáccal, nyírfával. A faragások mintáinak témája is változatos, egyiken az erdészethez, a magyarsághoz köthető formák elevenednek meg, másikon a lovaglás, a vadászat motívumai...

Kakaókoncert a mórahalmi Aranyszömben

0
A Mórahalmi Alapfokú Művészeti Iskola diákjai adták elő hangszeres és néptáncos produkciójukat a helyi nagycsoportos óvodásoknak, hogy ők azután jövendőbeli iskolásként kedvet kapjanak a zene-vagy tánctanuláshoz. Az iskolában tanító pedagógusok játékos formában meséltek a hangszerekről a kicsiknek, akik a koncert végére bizonyára el is...

JATE, vagyis József Attila utcai Találkozások és Elmélkedések Mórahalmon

0
Formabontó és egyben hagyományteremtő is az a program, amelyet szombaton rendeztek meg a város egy, a költőfejedelemről elnevezett utcájában. Az eseményen részt vett a környék apraja-nagyja. Megzenésített verseket énekeltek, az I. „Tiszta szívvel” utcai sakkverseny és a „Ki tud többet József Attiláról” kvízjáték sokakat...

Új építésű, összkomfortos „lakásokkal” várják a fecskéket Mórahalmon

0
Új építésű, összkomfortos, modern kivitelezésű "lakásokkal" várják a fecskéket Mórahalmon. Ezek a pihekönnyű madarak több, mint 5000 km-t tesznek meg repülés közben, míg a városunkba érkeznek. Legyőzik a Szaharát, úgy repülnek át a Földközi-tenger felett, hogy még pihenni sem tudnak. Rendkívül hasznos kis állatokról...

Komplex fejlesztés a mórahalmi IKG Kft.-nél

0
A mórahalmi IKG Fémszerkezetgyártó és Szolgáltató Kft. sajtónyilvános rendezvényen ismertette „A modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodást célzó komplex fejlesztés az IKG Kft.-nél” című projektjét. Szabó Tamás ügyvezető a helyszínbejáráson bemutatta a fejlesztés elemeit, vagyis a beszerzett technológiai eszközöket, az IT korszerűsítést, az...

Közösségi oldalaink

4,084RajongókTetszik
1,160FeliratkozóFeliratkozás