Népi mesterségek, maskarás figurák, perdülő szoknyák – hit és hagyomány a mórahalmi tárlaton
Hagyományainkat éltető, örökítő, gyakorló közösségek, generációról generációra hagyományozódó tudás, szokások és tevékenységek elevenednek meg az Aranyszöm Rendezvényházban kiállított lenyűgöző fényképeken.
A csütörtöki tárlatmegnyitót kísérő rendezvények színesítették. Kovács-Tanács Istvánné, a rendezvényház munkatársa elmondta, egy térségi kulturális programsorozat részeként látják vendégül a „Szellemi kulturális örökség Magyarországon” elnevezésű,...
Szociális Szolgáltató Központ létrehozása Mórahalmon
A fejlesztés célja a mórahalmi Kossuth parkban új intézmény létrehozása, amely a meglévő ellátási helyek helyett a jelen kor szakmai és műszaki követelményeinek megfelelő színvonalon képes biztosítani az idősek nappali ellátását, demens személyek nappali ellátását, az étkeztetés és a házi segítségnyújtás háttérinfrastrukturális feltételeit. A...
Módosított törvény, módosult együttműködések az OPSZ-nél
Az országban elsőként – az OPSZ elnökének jelenlétében – már a módosított polgárőr törvény alapján újította meg együttműködéseit az önkormányzattal és a társszervekkel a Mórahalmi Önvédelmi Egylet (Polgárőrség)
A szervezet tisztújító közgyűlése újabb négy évre Sárközi Lászlót választotta elnökének. A régi-új megbízással együtt azonban az...
Választási információk – Mórahalom
Tisztelt Választópolgárok!
Magyarország Köztársasági Elnöke 2024. június 09. napjára tűzte ki az európai parlamenti és a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2024. évi választását. Ezzel kapcsolatban néhány tudnivalóra hívjuk fel figyelmüket.
Választási bizottságok
A szavazatszámláló bizottságok (SZSZB) tagjai még az országgyűlési képviselő-választások előtt megválasztásra kerültek. A helyi...
Osztályfát ültettek a szakképzős diákok Mórahalmon
A mórahalmi Tóth János szakképző iskola háza táján mindig történik valami. Most arról számolnak be közösségi oldalukon, hogy tavaly óta osztályfát ültetnek a kilencedikes osztályok diákjai és tanárai az iskolához közel - hagyományteremtő szándékkal. A csemetéket pedig ballagáskor szalagokkal feldíszítik. Idén három vérjuhart ültetettek...
Sárgarépanap Mórahalmon
Sárgarépa-termelők számára rendeztek szakmai konzultációs napot az Aranyszöm Rendezvényházban. A jelenleg is zajló, a "Sárgarépa Klub Magyarország" elnevezésű programsorozaton az érdeklődők előadásokat hallgathatnak például a zöldség magyarországi helyzetképéről, a termőfelület területi eloszlásáról, növényvédelemről, vagy a zöld technológia lehetőségeiről. A nap végén termelői javaslatok, észrevételek...
Diákoknak rendeztek tudományos konferenciát Mórahalmon
A Tóth János Szakképző Iskola és Szilágyi Mihály Kollégium adott helyet a Tudományos Diákkörök Kárpát-medencei Konferencia humán- és társadalomtudományi tematikus részének a hétvégén. Az eseményen Nógrádi Zoltán polgármester köszöntötte a részvevőket:
"Mórahalom ugyan nem a világ vége, de az nincs már innen nagyon messze, így...
Átadták a felújított Bohn-keresztet Üllésen
Üllés Község arról számol be facebook oldalán, hogy hétvégén átadták a felújított Bohn-keresztet. Az ünnepségen a helyi gyökerekkel rendelkező Dr. Irsai-M Olivér és családjának tagjai is részt vettek. A feszületet a családfő, Bohn József egykori szegedi vendéglős és későbbi homokhátsági szőlősgazda és felesége emlékére...
A Fővárosi Törvényszék ítélete megállapította, hazudott a Szabad Európa
Ennek következményeként sajtóhelyreigazításra kötelezte a Greenfo internetes sajtótermék szerkesztőségét. Az ítélet tartalmazza, hogy a Szabad Európa valótlanságot híresztelt és valós tényeket hamis színben tüntetett fel. Valótlanul állította, hogy törvénytelenségek történtek a VI. körzet földvásárlásaiban, s valótlanul állította azt is, hogy ezzel mások földönfutóvá váltak....
Hamarosan nyit az edzőterem Mórahalmon
A Móradombi Sportközpont Labdarúgó Centrum öltözőépületének első szintjén várja május végétől a mozogni vágyókat az új edzőterem. Piti Gergő, a Móra-Sport Kft. ügyvezetője elmondta, a legmodernebb kardio- és erősítőgépek, valamint súlyzók, szabadsúlyos eszközök és funkcionális edzésfelszerelések mellett személyi edzők is rendelkezésre állnak majd, hogy...