Holnaptól munkába áll a mórahalmi tűzoltók új autója
A pályázati forrásból beszerzett, országos szinten is ritkaságszámba menő jármű sószóróvá is alakítható. Az Önkéntes Tűzoltó Egyesület többfunkciós autója február elsején áll szolgálatba.
Mostantól egy sétányon is eljuthatnak a gyerekek a mórahalmi oviba
Már a templom mögötti parkolóból a Szabadság utca 24. alatti sétányon keresztül is be lehet jutni az óvodába, így a szülők kényelmesen, az autót biztonságos helyen hagyva kísérhetik gyermekeiket az intézménybe. Ugyanezen kis utca létrejöttével a kicsik a legrövidebb úton mehetnek el a Kálvária...
Vajdasági énekegyüttes vendégeskedett Mórahalmon
A vajdasági Pro Musica Kamarakórus női együttese Mórahalmon vendégeskedett a hétvégén. Szombaton a Tóth János szakképző iskola alapítványi bálján léptek színpadra, ahol ismert filmslágerek adtak elő nagy sikerrel, látogatásuk zárásaként pedig a vasárnapi misén énekeltek.
Fogathajtó versenyt rendeztek Mórahalmon
Az 1-es, 2-es és 4-es fogatok lovai és hajtóik már alig várták, hogy pályára léphessenek a Vass Kálmán mórahalmi amatőr fogathajtó emlékére rendezett országos megmérettetésen a Futó-Dobó lovasközpontban. A Kezedben A Gyeplő Egyesület által szervezett rendezvényt Csányi László alpolgármester nyitotta meg. Beszédében megemlékezett Vass...
Hamarosan még okosabbak lesznek a zákányszéki diákok
Elkészült ugyanis a zákányszéki általános iskola okostanterme, amelyet az intézmény tetőterében alakították ki "Az állami fenntartású köznevelési intézmények digitális tanulást segítő tereinek fejlesztése" elnevezésű projekt keretében. A program célja, hogy a jövő generációja számára a legmodernebb infokommunikációs eszközök és módszertanok felhasználásával olyan kollaborációs tantermek...
A kismadarakra is figyelnek a mórahalmi iskolákban
A Móra Ferenc Általános Iskola és a Szent László Katolikus Általános Iskola pedagógusai fontosnak tartják, hogy a téli időszakban fokozottan figyeljenek a diákok természetes környezetükre és a körülöttük élő állatokra. Ezért a Mórasuli 2.c osztálya zsiradékból és lenmagból, kölesből és mazsolából madárkalácsot készített, valamint...
Ismét lehet kézilabdázni Mórahalmon
A mai napon 18 órától tartják az első edzést a Móradombi Sportcsarnokban, az önkormányzat támogatásával ugyanis újra lesz amatőr női kézilabdaedzés a településen. A sportolni vágyó hölgyeket csütörtökönként várják 18.00 és 19.30 óra között, korhatárra való tekintet nélkül.
Indul a TSZ-udvar bontása Mórahalmon
Mórahalom történetében új korszak kezdődik, hiszen elindul a város egykori kultikus helyének, a TSZ- udvarnak a bontása. A Városháza mögött lévő épületek helyén első körben közműhálózatot építenek ki, majd a kialakult zöldmezős beruházási területen társasházas övezet létrehozásáról szólnak a tervek. Bár egy helytörténeti szempontból...
Már a farsangra készülnek a mórahalmi fejlesztőház gondozottjai
Mesét néztek, megcsodálták a népművészeti kiállítást és farsangi álarcot is készítettek a hátrányos helyzetű, vagy fogyatékkal élő ellátottak kedden délelőtt. A Kapocs Népfőiskola és a Fejlesztőház együttműködésének köszönhetően vendégeskedhettek a gondozottak ismét az Aranyszöm Rendezvényházban.
Összművészeti rendezvénnyel ünnepelték a magyar kultúra napját Mórahalmon
E jeles napon tartotta újabb összejövetelét a Napfény Nyugdíjas Klub az Aranyszöm Rendezvényházban, ahová meghívták a környező települések időseit is. A program előtt készült el az oromi Zengő Tájház Nők és Fiatalok Kézműves Egyesülete jóvoltából a népművészeti kiállítás, amely méltó hátteret biztosított az eseménynek....