9.6 C
Mórahalom
2025.11.14.
NMHH Tamogato LOGO

A Svájci Alap támogatásával fejlesztik a mórahalmi geotermikus rendszert

0
„A Svájci Alap támogatásával továbbfejlesztjük a mórahalmi geotermikus rendszert, a projektnek köszönhetően újabb közintézmények fűtését biztosítja majd megújuló energia” – közölte Nógrádi Zoltán polgármester csütörtökön a Csongrád-Csanád vármegyei kisvárosban. A politikus a kezdeményezést bemutató sajtótájékoztatón az MTI szerint azt mondta, a projekt célja a Mórahalmon...

Júniusban kezdődik a mórahalmi Patkó Lovas és Szabadtéri Színház tizenegyedik évada

0
A műfaji sokszínűség szinte már védjegyévé vált a színháznak és ez idén is megmarad. A Honfoglalás című rockoperával veszi kezdetét a műsorfolyam, amelynek során operettekkel, musicalekkel, családi zenés darabokkal és gálaműsorral várják a nézőket a művészek és a szervezők. A 2025-ös repertoárt sajtóeseményen mutatták...

Mórahalmi oktatók számoltak be külföldi tanulmányútjaikról

0
A héten tartották a Tóth János szakképző iskola Erasmus disszeminációs rendezvénysorozatát. Angyalné Kovács Anikó, az intézmény igazgatója elmondta, a program keretében 14 oktatójuk járt összesen 7 ország iskoláiban, hogy olyan friss, európai tapasztalatokat hozzanak haza Mórahalomra, amivel az iskola munkáját és a diákok oktatását,...

Idén is támogatja a kormány a mezőőr szolgálatokat

0
Mivel a migráció mértékének csökkenése nem várható az elkövetkezendő években, 2025-ben a Kormány több mint 178 000 000 forint vissza nem térítendő támogatással segíti a határhoz közeli Csongrád-Csanád vármegyei települések mezőőrségét. A programban részt vesz Mórahalom, Üllés, Bordány, Ásotthalom, Röszke, Domaszék, Ruzsa, Öttömös és Zákányszék. A szerdai,...

Megújul a mórahalmi templom orgonája

0
Nagy Péter orgonaművész és orgonajavító kezei által épül újjá a hangszer. Első körben az orgona lelkét, a szerkezeti részt renoválja, itt vannak a szelepek. Ehhez ki kellett szerelni a hangszer 750 sípjának nagy részét. A teljes felújítás hónapokig tart, a munkafázisokról igyekszünk beszámolni itt a...

A recski kőnél koszorúztak a mórahalmi diákok

0
Február 25-e van, a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja. Megtartását az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott 58/2000. (VI. 16.) sz. határozata rendelte el. Ennek értelmében minden évben ezen a napon megemlékeznek a kommunizmus áldozatairól a középfokú oktatási intézményekben. A mórahalmi Tóth János szakiskola tanulói és...

Egészségmegőrzés és aktív életmód Mórahalmon

0
A rohanó mindennapokban gyakran háttérbe szorul az egészségünk, pedig a prevenció kulcsfontosságú a hosszú és kiegyensúlyozott élethez. Mórahalom kiváló lehetőségeket biztosít az „énidőre”, legyen szó gyógykezelésekről vagy izgalmas mozgásprogramokról. A Móra-Vitál Járóbeteg-szakellátó és Fürdőgyógyászati Központ magas szintű orvosi szolgáltatásokkal várja azokat, akik szeretnék megelőzni a...

Tájékoztató fás növények szaporítóanyagainak árusításával kapcsolatban

0
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Mezőgazdasági Genetikai Erőforrások Igazgatóság az alábbi tájékoztatást adta ki fás növények szaporítóanyagainak árusításával kapcsolatban: A gyümölcs és szőlő szaporítóanyag árusítása kiskereskedelmi engedélyhez kötött, így aki nem tudja az adott árusító területre szóló kiskereskedelmi engedélyét bemutatni, az nem árusíthat sem a Mórahalmi...

Domaszéki festőművész képei az Aranyszömben

0
Csala István domaszéki amatőr festőművész képeit tekinthetik meg a mórahalmi Aranyszöm Rendezvényházban. Lépjenek be egy pár percre a nagy hideg elől, és nézzék meg a szobafestőből lett alkotó munkáit!

Hogyan óvjuk egészségünket? – diákok vetélkedtek az Aranyszömben

0
Mozogj, játssz, nevess! címmel az egészséges életmóddal kapcsolatos vetélkedőt rendeztek a mórahalmi Aranyszöm Rendezvényházban 6-7. osztályos fiatalok számára. A program keretében szó esett az egészséges táplálkozásról, a vízfogyasztásról, sportról, speciális étrendekről, a közösségi média és a telefonhasználat hatásairól valamint a káros szenvedélyekről is. A rendezvény...

Közösségi oldalaink

4,084RajongókTetszik
1,160FeliratkozóFeliratkozás