Új összművészeti fesztivál születik Mórahalmon – a város hozta el a fődíjat az OTP pályázatán
Az OTP Bank a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségével partnerségben kiírt pályázatán a helyi gazdaság élénkítését, vagy a fenntarthatóságot célzó fejlesztési tervek megvalósítását biztosító pályázatokat pontozásos rendszerben szakmai zsűri végezte el. Három Csongrád-Csanád vármegyei települést díjaztak, a „Fejlődő helyi gazdaság” kategóriában pedig Mórahalom hozta el...
Lezajlott a 150 férőhelyes kollégium műszaki átadása Mórahalmon
A Szilágyi Mihály kollégium megépítésével Mórahalom város történelmének egyik legnagyobb kormányzati beruházása a végéhez közeledik. A 150 fő elhelyezését biztosító, három szintes intézménybe a Szegedi SZC Tóth János Mórahalmi Szakképző Iskola tanulói nyerhetnek majd felvételt. Múlt hét végén képviselő-testületi bejárást tartottak a helyszínen Nógrádi...
Pünkösdi bált tartott a mórahalmi Gondozási Központ
A mórahalmi Aranyszöm Rendezvényházban már délelőtt szólt a zene, mulatság hangjai szűrődtek ki a díszteremből. Természetesen utána jártunk az eseményeknek. Mint kiderült, a Gondozási Központ tartotta fergeteges hangulatú pünkösdi bálját. Nézzék csak!
Több ládányi epret kaptak ajándékba a sándorfalvi óvodások
Nagy meglepetés érte szerda délután a sándorfalvi óvodásokat. Több ládányi eperrel sétált be hozzájuk Jámbor Zoltán. A vállalkozó apósának családja évtizedek óta eper termesztéssel foglalkozik, az ő támogatásával közel 40 kiló gyümölcsöt osztottak szét a gyerekek, valamint az Idősek Napközi Otthona lakói között. És...
Ismét nyert a Mórahalom csapata
Egymás után második meccsét nyerte meg a Mórahalom, amely egy büntetőből, valamint egy szöglet után volt eredményes a Szentesi Kinizsi otthonában. Mindkét gárda előtt több helyzet is adódott, a szünet után a vendégek kettőt tudtak ezekből értékesíteni, így értékes három pontot vittek el a...
Tájképek az Aranyszömben
Simonics János festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás a mórahalmi Aranyszöm Rendezvényházban. A tárlat november 10-ig ingyenesen látogatható.
Ásotthalmiak és bordányiak is daloltak a hétvégén Kelebián
Három év után újra népdalkórusok találkoztak Kelebián. Határon innen és túl gyűjtött népdalok csendültek fel az Agrárkereskedelmi Központ aulájában megtartott XVIII. Kelebiai Kárpát Fesztiválon. Az 1980 óta működő Ásotthalmi Népdalkör tagjai másodikként léptek színpadra, előadásukban mátravidéki dalokat énekeltek, citerán Király Imre kísérte őket. A...
Papírszínházban nézhettek mesét a mórahalmi Fejlesztőház gondozottjai
A Kapocs Népfőiskola és a mórahalmi Fejlesztőház együttműködésének köszönhetően ismét az Aranyszöm Rendezvényházban vendégeskedtek a hátrányos helyzetű, vagy fogyatékkal élő ellátottak. A könyvtártól kölcsönkért papírszínház segítségével mesék keltek életre, majd őszi képet készítettek, színeztek, amit aztán magukkal is vihettek.
...
Élménysétán jártunk a mórahalmi Patkó Lovas és Szabadtéri Színházban
A szombati évadnyitó gála előtt péntek délután helyszínbejárásra hívták a szervezők az érdeklődőket. Duka Félix kulturális igazgató vezetésével bepillanthattunk a kulisszák mögé, megleshettük, mit rejtenek a színfalak, új perspektívából, a színpadról is megcsodálhattuk a teátrumot, és sok-sok információt tudtunk meg a holnap 9. évadát...
Palicson zenélt a Mórahalmi Fúvószenekar
A hétvégi, kétnapos palicsi zeneünnep egyik fellépője volt a Mórahalmi Fúvószenekar. A szerbiai település Magyar Művelődési Központjában adott nagy sikerű koncertet az immár harminc éves, főként fiatalokból álló együttes.
(fotók: Sziveri Klára)