Péntek délelőtt avatták fel a Kapocs Népfőiskola új tantermét és szállásépületét a Babos tanyán. A „Babos kockának” becézett intézmény ünnepélyes átadása egyben a Humán Kapocs, Székelyudvarhely – Mórahalom Erasmus + projekt záró programja is volt. A rendezvényen megjelentek más népfőiskolák képviselői nemcsak hazánkból, hanem a Vajdaságból is. A nemzetii színű szalagot Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Népfőiskola Alapítvány elnöke, Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere és Battancs Erika, a Kapocs Népfőiskolát fenntartó Homokhát Eurointegráció Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője vágta át.
Lezsák Sándor köszöntőjében arról beszélt, hogy a mai, fenyegetett világban mindenki azt kérdezi, mi lesz itt?
„A kérdés pedig teljesen jogos. Hiszen háborúk, migrációs válság pusztítja a világunkat. Egyetlen válaszunk lehet csak erre: mi leszünk itt! Ehhez pedig munka kell, közös gondolatok, célok kellenek. Ennek pedig az egyik szép példája a népfőiskolai mozgalom”- fogalmazott Lezsák Sándor. Elmondta, 21 népfőiskola működik jelenleg a hálózatban, ahová nem könnyű bejutni, de a mórahalmi Kapocs Népfőiskolának az elsők között sikerült.
„Van feladatunk bőven, pályázatokat hirdetünk különböző közösségek számára, így támogatva őket, igyekszünk minél több erőforrást mozgósítani a testvértelepülésekkel való együttműködésre is, hiszen a népi diplomácia segítségével erősödhet a nemzet.”-tette hozzá az Országgyűlés alelnöke.
Nógrádi Zoltán megnyitó beszédében elmondta, a magyar népfőiskolai hálózat életében ünnepi alkalom, amikor egy új, oktatási célokkal is bíró épületet avatnak.
„A Kapocs Népfőiskola nagyon sokat tanult és tanul a Lakiteleki Népfőiskolától. Igyekszünk megőrizni és tovább vinni a szellemiségét, a „lakiteleki csodát”. Vagyis három fontos dolgot: az értéket, a hitet és a megmaradást. A hagyományos értékek mentén létezni, tenni a dolgunkat, amelyhez a hit ad erőt. És ha van hit, erő és érték, akkor van esély a megmaradásra. Ám aki csak önmagára nézve értelmezi a megmaradást, előbb-utóbb elmagányosodik. A megmaradást közösségben kell megélni, értelmezni, hiszen a nyelv, a kultúra, a viselkedés összeköt bennünket másokkal. Ha mindezt meg tudjuk valósítani a Kapocs Népfőiskolán határon innen és túl, akkor megtettük, ami a kötelességünk.”- zárta beszédét Nógrádi Zoltán.
Az ünnepélyes köszöntők után Kopasz István mórahalmi plébános megszentelte és megáldotta az épületet, majd az ezt követő közös ebéd Mihálffy Béla országgyűlési képviselő üdvözlő beszédével vette kezdetét.