A Mórahalmi Önvédelmi Egylet programokat szervez a gyermekek és a családok biztonságáért

1237

Idén az Országos Polgárőr Szövetség a Családok Évét hirdette meg. A Mórahalmi Polgárőrség igyekszik olyan programokat szervezni, amellyel különböző korosztályokat tudnak megszólítani. Idén már több rendezvényt életre hívtak, társszervekkel és meghívott vendégekkel közösen.

Sárközi László, a Mórahalmi Polgárőrség elnöke elmondta, hogy az egyik ilyen rendezvénnyel kimondottan szülőket és nagyszülőket céloztak meg. Fő témaként arról beszélgettek, hogy a mai rohanó világban, hogyan figyeljünk egymásra, a családunkra és a gyermekeinkre. A mórahalmi általános iskolák is segítik a sikeres programok megvalósítását.

35071226_458662834562352_4347080698297843712_n

Tanteremi foglalkoztatás keretein belül egy másik téma volt az iskolai problémák és az internethasználat is. Ezek mellett június 13-án „Hogyan közlekedjünk szabályosan és biztonságosan” címmel interaktív programot tartott a polgárőrség a rendőrséggel közösen az első osztályos tanulók részére. A rendőrségnek köszönhetően, érdekes és aktív oktatás keretén belül igyekeztek felhívni a gyermekek figyelmét a KRESZ táblákra és szabályainak betartására közlekedés közben. A rendezvényen 30 gyermek vett részt gyalogosan, kerékpárral és rollerrel. A program zárásaként mindenkit megvendégelt a szervező, valamint minden gyermek egy kisebb ajándékcsomagot vehetett át, melyben egy kerékpáros lámpa szett is megtalálható volt, mondta a Mórahalmi Önvédelmi Egylet elnöke.

35240430_458662327895736_112789161202679808_n