Augusztus 20-án, Ópusztaszeren tartotta ünnepi közgyűlését a Csongrád megyei Önkormányzat. A Közgyűlés elnöke, Kakas Béla az ünnep alkalmából elismeréseket adott át a megyében kiemelkedő és példaértékű munkát végző polgároknak és közösségeknek, amelyekből a Homokhátságra 5 is került. A Csongrád Megye Közoktatásáért Díjat Sádtné Papp Mária Ibolya, a Ruzsai Hétszínvirág Óvoda és Bölcsőde intézményvezetője kapta. A Csongrád Megye Közigazgatásért díjat Gárgyán István, Zákányszék község jegyzője vehette át. A Csongrád Megyei Önkormányzat Alkotói Díját a Mórahalmi Fúvószenekarnak, valamint az Üllési Fonó Néptáncegyüttesnek ítélték oda. Gasztronómiai díjban részesült a mórahalmi Rózsa család, akik több évtizedes, generációkon átöröklött tudás és hagyomány alapján készítik különböző házi réteseiket.
A Homokhátság nem csak kitüntetések terén tarolt Ópusztaszeren: településeink igazán szépen berendezett standokon mutatták be értékeiket a látogatóknak.