A biztonságos közlekedésről tanultak az üllési ovisok

2949

A Szegedi Tankerületi Központ és a Csongrád – Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Megyei Balesetmegelőzési Bizottsága kidolgozott egy, a szabálykövető és balesetmentes közlekedésre nevelő programot „Közlekedjünk Együtt, Vigyázzunk Egymásra!” (a továbbiakban: KEVE) címmel, amely az általános iskolás korcsoportot célozta meg.
A Baranya Vármegyei bizottság azonban létrehozta a KEVE Minit a  nagycsoportos óvodások számára. A megyében az üllési óvoda a második intézmény, amely csatlakozott ehhez a projekthez, amelynek legfontosabb célja a gyermekek biztonságos közlekedésre nevelése.
A program keretében – amelyet pedagógus végez rendőri együttműködéssel – interaktívan, egymásra épülő jelleggel, az életkori sajátosságokat figyelembe véve zajlik a gyerekek közlekedési, illetve baleset-megelőzési nevelése, oktatása. A tevékenységek úgy épülnek fel, hogy a kicsik ne kívülálló szemlélői, hanem aktív részesei legyenek azoknak.

A programhoz illeszkedve három témakört dolgoztak ki: gyalogos közlekedés, közlekedés kerékpárral és autós közlekedés. Ezeket a témaköröket más–más időpontban, több napon keresztül valósították meg a gyermekekkel, hogy minél több ismeretet sajátítsanak el, majd ezeket az ismereteket rendszerezve, elmélyítve megtanulják az adott témakörhöz tartozó legfontosabb közlekedési, biztonságtechnikai szabályokat.
A nevelési év végéhez közeledve szervezték meg a KEVE Mini záró programját, amelyet az óvoda dolgozói összekötöttek a Gyermeknappal.  Ezen a napon minden állomás egy – egy közlekedési jármű köré épült, ehhez kapcsolódtak a különböző tevékenységek is.

Kihasználták a község adta lehetőségeket, így mindig egy újabb helyszín biztosította a különböző játékokat. Az első a vásártér volt, ahol egy rövid megnyitót és zenés bemelegítő tornát követően a kisebb csoportok busszal, a nagyobbak gyalogosan indultak el a következő állomásra, amelynek a focipálya biztosított helyet. Itt a légi közlekedésé volt a főszerep. Hőlégballon várta a Csigabiga Óvoda és Bölcsőde minden lakóját, majd egy  sárkányrepülő érkezett. A vonatos közlekedésnek Üllés templomkertje biztosított helyet, ahol a gyerekek felszállhattak egy éppen érkező kisvonatra. A programsorozat egyik meglepetése pedig Pőcze Tünde rendőr őrnagy volt, aki a rendőrautóját is elhozta, amelybe bele is ülhettek a gyermekek.

A vízi közlekedés gyakorlásának helyszíne az Üllési horgásztó volt. Minden csoport vízre bocsátotta a saját hajóját, a játszótéren pedig különböző hajós és vízi játékkal játszhattak. A kerékpáros és a motoros közlekedés témakörben az óvoda kreszpályáján akadályokat kellett kikerülniük, a bátrabbak pedig felülhettek valódi motorokra is.