1918. november 11. az egyik legfontosabb dátum a lengyel történelemben. Ez az a nap, amikor Lengyelország 123 év után visszanyerte függetlenségét és újra önálló, szabad ország lett. Mórahalom központjában, a Szegedi úton áll az idősek otthona, az egykori laktanya. Az épület falán ma kétnyelvű márványtábla állít emléket azoknak a lengyeleknek, akik anyaországuk 1939-es megszállását követően találtak menedékre a településen, ebben a házban. Továbbá azoknak a helyieknek, akik segítették őket élelemmel, ruhával, munkalehetőséggel, támogatták őket teljes szívükkel. A nagy múltú lengyel-magyar barátság jegyében az emléknap tiszteletére minden évben megkoszorúzzák az emléktáblát. Azért, hogy ne merüljön a feledés homályába a lengyel katonák és a helyi lakosok együttműködésének, barátságának története.
A szerda esti megemlékezésen Dr. Biernacki Karol, Lengyelország tiszteletbeli konzulja, a Szegedi Lengyel Önkormányzat elnöke szólalt fel. Arról beszélt, hogy a lengyelek feltétel nélkül szeretik és tisztelik a magyarokat. Az évezredek során mindig számíthatott egymásra a két nemzet. Példaként említette, hogy 1920-ban, amikor megtámadták őket az oroszok, és Varsónál sikerült legyőzniük a bolsevik csapatokat, az akkori magyar kormány komoly muníciót, többek között 21 millió töltényt küldött a lengyeleknek. Majd a második világháború során ismét számíthattak Magyarországra a lengyelek, amikor is hazánkon keresztül menekültek. Akkor 140 ezren érkeztek hozzánk, civilek és katonák egyaránt, a magyarok pedig baráti nemzet fiaiként fogadták őket.
– Van egy megmagyarázhatatlan gén, amely egyszerre létezik a lengyelekben és a magyarokban is. Ez a barátság kódja, és ez mindkét nemzetben ott van. Ez a kötelék pedig örök és elszakíthatatlan.
Dr. Biernacki Karol beszéde végén megköszönte, hogy sok fiatal érkezett a koszorúzásra, majd hozzájuk szólt:
– A mai európai politika nem jó irányban halad, el akarják venni a fiataloktól a belső szuverenitást. Pedig egy nemzet nem lehet független addig, amíg a gyermekei nem azok. Egy nehéz sorsú lengyel költőtől szeretnék idézni: „A rabszolga mindig és mindenhol rabszolga marad. Adj neki a vágyaihoz szárnyakat és ezekkel a szárnyakkal utcákat fog söpörni!”
A megemlékezést szervező és koordináló Mikó Valér mórahalmi történelemtanár a konzul beszéde után felkérte Csányi László alpolgármestert, Dr. Biernacki Karolt és a szegedi lengyel nemzetiség képviselőit, valamint a város Tóth János szakképző iskolájának diákjait, hogy helyezzék el koszorúikat az emléktáblánál.
Végezetül megkínálták a megjelenteket azzal a lengyel süteménnyel, amelyet a középiskola cukrásztanulói készítettek a jeles alkalomra. Közben lengyel és magyar dalok csendültek fel a lassan besötétedő mórahalmi belvárosban.
