Múzeumok Éjszakája Domaszéken – MÚZÉJ 2023

720

2023-ban Domaszék is csatlakozott a Múzeumok Éjszakája országos méretű rendezvénysorozathoz. A településen a téma középpontjában az egykori Szegedi Gazdasági
Vasút (Szegedi Kisvasút), a fő helyszín pedig ennek megfelelően a vasútmúzeum és környezete volt. A rendezvény június 24-én, szombaton 16 órakor egy vezetett gyalogtúrával indult a legendás kisvasút egykori nyomvonalán. A túrázók Jáger István vezetésével Kunhalom állomásig mentek, útközben meg-megállva, ismerkedve a helyi érdekességekkel, emlékekkel, keresztekkel. A túra végállomásáról a résztvevőket önkormányzati kisbusz szállította vissza a vasútmúzeumhoz, ahol frissen sütött házi süteményekkel, hűtött bodzaszörppel várták őket.


Ezt követően a vasúttörténeti kiállításnak helyet adó hajdani vasútállomáson, valamint a Sárkányhegyi Közösségi Színtér épületében színes programkínálat várta a látogatókat. A 18 órai megnyitón Sziráki Krisztián, Domaszék polgármestere köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, mennyire fontosak nagyközségüknek ezek a közösséget megmozgató programok,  büszkék rá, hogy megmutathatják értékeinket az érdeklődőknek.
Jáger Rita népdalcsokra után Kalmárné Nagy Ibolya MÁV forgalmi technológiai szakelőadó és segítői vezetésével a látogatók megtekinthették az állandó vasúttörténeti kiállítást, régi fotók segítségével ismerkedhettek a kisvasút történetével, az egykori vasutas eszközökkel, egyenruhákkal, lámpákkal. A gyerekek legnagyobb örömére ki lehetett próbálni a vasúti terepasztalt, lehetett jegyeket lyukasztani és fel lehetett öltözni a vasutas egyenruhákba is.
Egy külön teremben Jáger István retro-technikai kiállítással várta a látogatókat. Voltak, akik először találkoztak ezekkel a szerkezetekkel,  az idősebb korosztály azonban nosztalgiával nézte, hallgatta a különleges bemutatót.


A programok ideje alatt a gyermekek vonatos színezők és feladatlapok kitöltésén keresztül ismerkedhettek a vasút világával, valamint aszfaltrajzversenyen vehettek részt. A Sárkányhegyi Közösségi Színtér épületében pedig a domaszéki Ifjúsági Önkormányzat tagjai gyermeksarokkal, vonatos kirakójátékokkal, kézműveskedéssel várták őket. Ugyanitt kiállítás, non-stop filmvetítés és ingyenes „utasellátó-büfé” állt a látogatók rendelkezésére.
20 órakor az egyik leghangulatosabb program következett: a Domaszéki Bálint Sándor Általános Iskola és AMI néptánccsoportjai léptek fel a volt állomásépület előtt. A táncbemutató után Kispéter Éva néptánc pedagógus és a táncos növendékek remek hangulatú táncházban mozgatták meg a jelenlévőket. Sötétedés után igazi kincskeresésen vehettek részt a gyerekek: világító kavicsokat lehetett keresni „Sárkányhögyön”. Minden egyes kincs egy-egy nyalókát is jelentett a szerencsés megtalálónak.
A település idén első alkalommal csatlakozott az országos méretű Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozathoz. A Domaszék Szebb Jövőjéért Közalapítvány a Vasúttörténeti Alapítvánnyal, valamint Domaszék Nagyközségi Önkormányzattal együttműködve kezdeményezte a programok szervezését. A mintegy 400 intézmény közel 2000 programjához kapcsolódni nagy megtiszteltetés és igen komoly feladat volt, de a közel 150 résztvevő, érdeklődő és a színvonalas programok bizonyították, hogy a szervezők elérték a kitűzött célt, hogy tágabb környezetük is megismerkedhessen Domaszék értékeivel, illetve az ott lakók érdekes, izgalmas közösségi programon vehessenek részt.

(fotók: Domaszék Nagyközségi Önkormányzat)