Megvalósult és tervezett fejlesztésekről a közmeghallgatáson

2611
  • Domaszék Községi Önkormányzat képviselő-testülete Kispéter Géza polgármester vezetésével falugyűlést, közmeghallgatást tartott soros testületi ülés keretében 2017. január 23-án az általános iskolában. A meghívott vendégek közt jelen volt B. Nagy László országgyűlési képviselő, és Magyar Anna a Csongrád Megyei Közgyűlés elnökhelyettese is. A közmeghallgatáson a polgármester összefoglalta az önkormányzat 2016. évi működését és a 2017.évi fejlesztési elképzeléseket, majd a lakosság kérdéseire adott válaszokat a meghívott vendégek bevonásával.
  • Domaszék lakossága évről évre 50-100 fővel növekszik, jelenleg 5073 fő él a településen – hangzott el a közmeghallgatáson. Ez a folytonos lakosságszám gyarapodás meghatározza a fejlesztés fő irányait: a nevelési, oktatási intézmények fejlesztését, a víz-, szennyvíz-szolgáltatás, csapadékvíz-elvezetés kapacitásbővítését – mondta Kispéter Géza. Az intézmények fejlesztése kapcsán a polgármester ismertette, hogy a Domaszéki Kincskereső Óvodában a 28 dolgozó 161 kisgyermek óvodai nevelését és ellátását biztosítja. Az elmúlt évben emeleti csoportszobák parkettáinak csiszolása, lakkozása, porcelánok pótlása, felnőtt mellékhelyiségek tisztasági festése, laptopok vásárlása valósult meg az intézményt illetően.
  • A domaszéki sportcsarnokban az elmúlt év legfontosabb beruházása a közösségi mosdók felújítása volt, közel 1,5 millió Ft értékben, emellett pedig 200 db párnázott széket vásárolt az önkormányzat több mint fél millió forint értékben. A sportcsarnok továbbra is a legtöbb sportolói közösségnek és települési rendezvénynek ad otthont Domaszéken, ezért jó hír, hogy a csarnok mellé hamarosan megépítésre kerül egy 200 m2-es terem, a Magyar JUDO Szövetség, a helyi JUDO egyesület és az önkormányzat támogatásával.
  • Elkészült vízmű-gépház Domaszéken, jelenleg az „eldobásos próbaüzem” zajlik az ivóvízminőség-javító program zárásaként. A teljes ivóvíz tisztítási technológia megépülése és beüzemelése után a hálózatra termeléses üzem megkezdése előtt szükséges minden olyan üzemtesztet és üzempróbát elvégezni, ami a későbbi biztonságos üzemelést szolgálja. Jelenleg a hálózati üzemmel azonos rend mellett, de a belvízcsatornába történő eldobással működik a Domaszéki vízmű telep. Ezen üzem során folyamatos vízkémiai, mikrobiológiai és biológiai kontrollvizsgálat folyik a későbbi üzemeltető ALFÖLDVÍZ Zrt. Központi Laboratóriumának és a Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály Laboratóriumi Osztályának bevonásával. Ezek sikerességét követően kezdődhet meg az ivóvíz tisztítási technológia hálózatra termelése, mely során már a jelenlegi csurgalékvíz mennyiségnek töredéke kerül majd a belvízcsatornába.