Kitüntetést vehetett át Sánta Gizella, Ruzsa polgármestere

1485

Sánta Gizella Ruzsa polgármestere Dr. Benkő Tibor Magyarország honvédelmi minisztere által adományozott kitüntetést vehetett át. A kitüntetést a nemzeti ünnepen adták át a település vezetőjének részére.

A járványhelyzet kialakulása miatt a március 15-i országos rendezvény helyett a településen kapta meg az elismerést Dávid István nyugalmazott tűzoltó alezredes, a MATASZ Csongrád- Csanád megyei szervezetének elnökétől.

A kitüntetés indokolásának egy részlete, amely szerint miniszter úr méltónak találta Sánta Gizella polgármestert a kitüntetésre:

„Több, mint tíz éve, idejét, energiáját nem kímélve dolgozik a Német – Magyar tartalékos kapcsolatokon. Fontosnak tartja a Magyar és a Német tartalékosok partnerségi kapcsolatát, annak építését, továbbfejlesztését. Az évenként megrendezésre kerülő partnerségi találkozókon, programokat szervez és anyagilag is támogatja a helyi tartalékos szervezetet. Mindezt teszi tisztességgel, becsülettel, az esküjében foglaltaknak megfelelően, a közismerten forráshiányos költségvetés mellett, az egyre nehezebb gazdasági viszonyok között…

Állami elismerésben, kitüntetésben eddig még sosem részesült, pedig embersége, erkölcsi tartása, példaként állítható sok mai fiatal elé. A Magyar Tartalékosok Szövetségével közösen végzett évtizedes kiváló munkája elismeréseként, Dr. Benkő Tibor, Magyarország Honvédelmi Minisztere, – Nemzeti Ünnepünk alkalmából – a Honvédelemért Kitüntető Cím ezüst fokozatát adományozta Sánta Gizella úrhölgynek, Ruzsa polgármesterének.”