Indul a parlagfüves területek felderítése Csongrád-Csanád megyében

1285

A parlagfű mentesítésének fontosságára hívta fel a figyelmet Juhász Tünde Csongrád-Csanád Megye kormánymegbízottja Hódmezővásárhelyen. Hamarosan indul megyeszerte a határszemle. Tavaly a hivatal szakemberei 360 hektárnyi parlagfűvel fertőzött területet derítettek fel. Az idén, ahogy korábban is, helikopter és drónok segítik a munkát.

Elsődlegesen a figyelem felhívás és a megelőzés cél, nem pedig a bírságolás – hangsúlyozta Juhász Tünde Csongrád-Csanád Megye kormánymegbízottja Hódmezővásárhelyen, a parlagfű elleni védekezéssel kapcsolatban. Hamarosan ugyanis a földhivatal gazdászai, valamint a növény és a talajvédelmi osztály munkatársai megkezdik a megyében a határszemlét.

Tavaly 360 hektárnyi fertőzött területet derítettek fel a kollégák, és a bírság is rekordot döntött. Összesen mintegy 9 millió forintot szabtak ki azokra, akik nem tartották be a szabályokat, és nem irtották a gyomnövényt. 2019-ben Pest megyét követően a második legtöbb felderítést végző megye Csongrád-Csanád volt. A szankció mértéke egyébként 15 ezer forintból 5 millió forintig terjedhet – ismertette a kormánymegbízott.

Juhász Tünde továbbá arról is beszélt, hogy évről évre egyre több technikai eszköz segíti a munkát, így egyre nagyobb területet képesek átvizsgálni. Az idén is végeznek légi felderítés, ahogy drónokat is bevetnek majd a határszemléken. Utóbbiaknak különösen nagy szerepük van a magas növénykultúrákban – napraforgó, kukorica -, a táblán belül található parlagfű foltok felderítésében, amelyeket eddig csak a helikopterrel észlelhettek. A kormánymegbízott arra kérte a földhasználókat, hogy a parlagfű mentesítésére fordítsanak figyelmet. Továbbá kérte, hogy aki parlagfűvel szennyezett területet észlel, használhatja a Parlagfű Bejelentő Rendszert is. A rendszer a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) oldaláról, a https://pbr.nebih.gov.hu címen közvetlenül elérhető.

Forrás: Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal