Egy új versenyszámmal is meg kellett küzdeniük a favágóknak a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság ásotthalmi regionális fordulóján, a szakmai megmérettetés ugyanis 2018-tól a döntéssel bővült. A dél-alföldi fordulón ezúttal sem született meglepetés: az első helyet ugyanis a Bozsó Zoltán, ifj. Bozsó Zoltán, Strúbel József Dedi, Zsótér Zoltán összeállítású Dalerd Zrt – Nagy István csapat szerezte meg.

30708219_1949048815126781_9124931858876858368_n

Az időjárás ezúttal is ugyanolyan kiváló volt, mint két éve, a verseny rendben és balesetmentesen zajlott le, az új versenyszám is különösebb probléma nélkül debütált – persze a tapasztalatok az első versenyen is gyűltek. Az egyik legszembetűnőbb változás, hogy a fő versenyszám a bővítés miatt 2-3 perccel hosszabb lett, ahogy a bírálat ideje is megnőtt. Ezt a következő öt helyszínen is figyelembe kell majd vennie a szervezőknek, hiszen eddig a döntés nélkül is előfordultak néha elhúzódó megmérettetések. Az új versenyszámot a helyszínen élő videóban is bemutattuk:

A másik változás, hogy az eddigi öt helyett idén hat regionális forduló lesz az országos bajnokságban, a sorozat egy pilisi megmérettetéssel bővül – pilisszentiváni helyszínnel, amely lényegében a Parkerdő Kupa magasabb szintre emelését jelenti.

Visszatérve Ásotthalomra: a Bedő Albert Erdészeti Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium ismét kiváló szervezője volt az idénynyitónak, ahol két szakiskola, a szegedi Kiss Ferenc tanulói és a házigazda bedősök, valamint öt állami erdőgazdaság is képviseltette magát. Csapatot indított a Dalerd Zrt, a Nyírerdő Zrt., a KEFAG Zrt., a NEFAG Zrt. és a Gemenc Zrt. is.

30712544_1949048551793474_6428333377908113408_n

Kísérőprogramként Lajkó Bendegúz faápoló bemutatóját tekinthették meg a versenyzők és a nézők, de volt előadás odúkészítés és -telepítésről, sőt lovaskocsival be lehetett járni az ásotthalmi tanerdőt is. Mindezek mellett a megszokott STIHL Timbersports bemutató sem maradt el, ahol többek között a STIHL új, injektoros gépét, az MS 500i-t is beindították.

30727468_1949048461793483_1062963603570688000_n

A szerelés és a döntéssel kibővített fő versenyszám után végül a Dalerd Zrt. – Nagy István csapata diadalmaskodott, mögöttük a Csiszér-Gép favágók és a Kiss Ferenc Öregfiúk állhattak a képzeletbeli dobogóra. A szeptember 6-i, Bábolnai Gazdanapokra meghirdetett döntőn részt vehet még a Nyírerdő Zrt. – Mopi Trade Kft., a Szentesi Favágók és a Gemenc Zrt. gárdája is.

Részletes eredmények:

1. Dalerd Zrt. – Nagy István csapata
2. Csiszér-Gép favágók
3. Kiss Ferenc Öregfiúk
4. Nyírerdő Zrt. – Mopi Trade Kft.
5. Szentesi Favágók
6. Gemenc Zrt.
7. Szentesi Tűzoltók
8. Ruzsai Katasztrófavédelmi Őrs
9. Kiss Ferenc Erdészeti Iskola
10. NEFAG Zrt. – Pusztavacs
11. Bugaci Favágók
12. Bedős Nagyfiúk
13. KEFAG Zrt.
14. Bedős Kisfiúk
15. Bársony István MGSZKI

Folytatás Császáron május 5-én, majd Pilisszentivánon május 12-én. Júniusban, 2-án Keszegen, 9-én pedig Ropolyban, majd augusztus 25-én Bükkzsércen ragadnak fűrészt és fejszét a fakitermelők. Közben pedig Szegeden ismét megrendezik a Bajnokok Bajnoka kupát is. Mi pedig hamarosan videóval jelentkezünk!

Forrás: Gribek Dániel – Erdő-Mező Online

Fotók: Duka Félix