Mórahalom városa ismét maradandó élményekkel teli programsorozattal készül, 2017-ben. Ezek között természetesen megjelennek a hagyományos és minden alkalommal sikeres programok, illetve újdonságokkal is vár mindenkit Mórahalom az idei nyárra. Erről sajtótájékozatón számoltak be az Aranyszöm Rendezvényházban.

Attrakciókkal teli nyár Mórahalmon

Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere, Stampf Mariann a MÓRA-TOURIST Nonprofit Kft. ügyvezetője és Pintér Tibor, a Nemzeti Lovas Színház igazgatója számolt be az idei nyár remek lehetőségeiről. Tavaly a Mórahalmi Nyár 50 ezer látogatót vonzott a városba. A hatezer lakosú homokháti településen az elmúlt évben 110 ezer vendégéjszakát töltöttek el a turisták, akiknek Mórahalom a Dél-Alföldön – Gyula és Szeged után – a harmadik legnépszerűbb célpontja. Ezért igyekeznek minden esztendőben kiszolgálni az ő élmény- és kultúraéhségüket, amivel természetesen a településen élők szórakoztatatásáról és kikapcsolódásáról is gondoskodnak.

Attrakciókkal teli nyár Mórahalmon

Minden évben elkészítik a Mórahalom és térsége rendezvénynaptárát, melyben a város, és a környező települések nagyobb rendezvényei, turisztikai programlehetőségei szerepelnek. „A füzetben egy pontgyűjtő rész is szerepel, így a naptárban megtalálható programokon való részvétellel, illetve szolgáltatás igénybevétele esetén pecsét jár. Ha valaki legalább három pontot összegyűjt, akkor kedvezményes fürdőbelépőt vehet át a Mórahalmi Tourinform Irodában” – számolt be Stampf Mariann, a MÓRA-TOURIST Nonprofit Kft. ügyvezetője.

A Mórahalmi Nyár strukturális átalakulásokkal és újfajta programokkal jelenik meg idén. Csak, hogy néhányat említsünk közülük, júniusban Ismerős Arcok koncertjén szórakozhat mindenki, júliusban Fúvószenekari és Mazsorett Fesztiválra kerül sor, melyet Boban Markovic koncert koronáz meg július elsején. A Homokháti Sokadalom és Rétesfesztivál idén 14. alkalommal színesíti a mórahalmi rendezvények sorát, de lesz néptánc fesztivál, Somnakaj-gypsy musical előadás és idén július 23-án indul el a Patkó Lovas Színház előadásainak sora.

Attrakciókkal teli nyár Mórahalmon

2015-ben indították el azt az új turisztikai termékek biztosításáról szóló programot, aminek fő állomása a Patkó Lovas Színház megnyitása volt. Az idei kínálatról Pintér Tibor musical- és operett színész, énekes, a Nemzeti Lovas Színház igazgatója, rendező és producer számolt be. “Nagy megtiszteltetés és köszönjük szépen, hogy már harmadik éve számít ránk a város, és nagyon büszke vagyok, hogy ezt a csodálatos helyszínt, a fedeles lovardát több kulturális célra is használja, mégis kiemelt helyet kapott köztük a Nemzeti Lovas Színház. Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy ezzel a nagyon színes palettával, egyre dinamikusabb módón fejlődve szórakoztassuk a nézőinket” – mondta el a tájékozatón Pintér Tibor, aki azt is megosztotta a jelenlévőkkel, hogy szakmailag igyekeznek fejlődni, hogy a „mini kommandójuk”-nak, tehát a lovas színészeknek meg legyen az utánpótlása, így Nemzeti Lovas Színész Akadémiát hoztak létre.

Az előadások között látható és hallható lesz Rózsa Sándor az Alföldi Betyár, Mágnás Miska, István a király, a Csárdáskirálynő és Hófehér és a hét törpe is, ahol a törpék pónilovon fognak majd érkezni.

Attrakciókkal teli nyár Mórahalmon

Nógrádi Zoltán polgármester egy fontos bejelentést tett, mely a helyi kulturális élet egy újabb attrakciója lesz. Mórahalom Szabadkával és Újvidékkel közösen, egy Szerb Kulturális Központot hoz létre, 1,4 millió euró összegben. Ez a balkáni és a magyar kultúrát kapcsolja majd össze, modern és hagyományos művészettel, előadásokkal, képzésekkel, illetve ehhez tartozik egy fesztivál megszervezése és Magyar Kulturális Központ létrehozása is. Ez utóbbinak a szerbiai Palics település ad majd otthont. A munkálatok idén kezdődnek el.