4.8 C
Mórahalom
2024.04.19.
NMHH Tamogato LOGO

Új személy felel Zsombó közművelődéséért januártól

0
Meghirdette az első negyedév kulturális programjait a zsombói József Attila Közösségi Ház. Rétessütés, házasság heti filmvetítés, télűző farsang és festménykiállítás is szerepel a kínálatban, melyet az új igazgató állított össze. Ferenczi Ildikó a hagyományos eseményeket új, színes rendezvényekkel kívánja bővíteni az év során. Január tizedike...

Homokháti „disznóságok” – Főszerepben Ásotthalom és Zsombó – VIDEO

0
November 4-én Ásotthalom-Gátsortól egészen Zsombóig vezetett utunk. Mindkét településen a disznótorok hangulata fogadott bennünket. Míg Ásotthalmon a hajnali disznópörzsölést még deres időben láttuk, Zsombóra már verőfényes napsütésben érkeztünk. A két rendezvényen több közös pontot is találtunk a disznóságokon kívül: a hagyományok tisztelete és bemutatása...

Májustól újra elérhető a térségben a kormányablak busz

0
Csongrád-Csanád megyében a mobilizált kormányablak ügyfélszolgálat május 10-től ismételten a kistelepüléseken élők rendelkezésére áll. A megyében májusban 35 kistelepülésre érkezik a mobilizált kormányablak ügyfélszolgálata. Az ügyfelek hatósági ügyekben benyújthatják kérelmeiket, illetve tájékoztatást kaphatnak az eljárás menetéről. Mindemellett intézhetik személyazonosító igazolvánnyal, lakcímkártyával, útlevéllel, vezetői engedéllyel kapcsolatos...

A zsombói Képviselő-testület munkaterv szerinti ülést tartott – A lakossági kérelmekre is választ adtak

0
A zsombói Képviselő-testület február 14- én munkaterv szerinti ülést tartott, ahol többek között módosították a bölcsődei gondozási díjat, elfogadták a 2020. évi költségvetést, illetve szó volt az agrárlogisztikai központ megvalósításáról és a meglévő belterületi szilárd burkolatú utak és a külterületi földutak állapotának javításáról. Elfogadták az...

Ismét a legjobbak között Török János, sándorfalvi sajtófotós (GALÉRIA)

0
Török János, a Délmagyarország fotóriportere, sándorfalvi lakos öt díjat hozott el a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Fotóriporterek Szakosztálya által meghirdetett 38. Magyar Sajtófotó Pályázatról. A 38. Magyar Sajtófotó Pályázatra 267 fotográfus 2488 pályaművet küldött el, a beérkezett képek száma hatezer fölött volt. Török János a...

Lengyel állami kitüntetést kaptak Csongrád megye vezetői

0
A legmagasabb lengyel állami kitüntetésekkel ismerte el Andrzej Duda lengyel államfő Csongrád megye három vezető tisztségviselőjének azt a munkát, amelyet a két nemzet közötti kapcsolatépítés terén végzett. Dr. Kiss-Rigó László, a Szeged-csanádi Egyházmegye püspöke a Lengyel Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje, dr. Juhász Tünde, Csongrád megye...

Életmód hetet rendeznek Zsombón október 12-től 18-ig

0
Zsombón október 12. és 18. között Életmód hetet tartanak az egészségmegőrzés érdekében. A programok között lesznek hasznos információval szolgáló előadások, lesz véradás és különféle mozgásprogramok is várják az érdeklődőket. A legtöbb programon való részvétel ingyenes, de kérik, hogy részvételi szándékukat előzetesen jelezzék munkanapon 10...

Zsombón is változtak a védelmi intézkedések

0
Zsombón, helyi korlátozó intézkedéseket továbbra sem vezet be, a település polgármestere.  A május 4-től érvényben lévő kormányrendelet alapján a zsombói lakosokat leginkább a következő intézkedések érintik. Az idősek 9-12 óra közötti vásárlási idősávja megmarad. Az időseket továbbra is arra kérik, hogy csak a legszükségesebb esetben...

Figyelmeztetés tűzgyújtási tilalomra

0
A mórahalmi önkéntes tűzoltók és a helyi polgárőrség felhívja a lakosság figyelmét, hogy 2018. május 8-tól visszavonásig a megyében általános tűzgyújtási tilalom van érvényben! A tilalom ideje alatt nem lehet kerti és egyéb hulladékokat égetni, illetve szabadtéren tüzet gyújtani. Ugyan a rendvédelmi szervek többször...

Sorra maradnak el a március 15-ei megemlékezések a térségben is

0
Március 15-én az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett ünnepi megemlékezések elmaradnak a következő településeken: Mórahalom, Pusztamérges, Röszke, Ruzsa, Sándorfalva, Üllés, Zákányszék Zsombó. Ásotthalmon a hősökre emlékező 9.30-as koszorúzást megtartják. A többi település közösségi oldalán értesülhetnek a továbbiakban az ünnepségek megtartásáról.

Közösségi oldalaink

4,084RajongókTetszik
1,160FeliratkozóFeliratkozás