11.4 C
Mórahalom
2024.04.18.
NMHH Tamogato LOGO

Bingó! Azaz a jó válaszok a bűnmegelőzésben – Az Idősek Hetén, Sándorfalván

0
Sándorfalva "Idősbarát Önkormányzat", éppen ezért rendezték meg az Idősek Hetét. A mai nap délelőttjén Bingó!...azaz a jó válaszok címmel Szalainé Szabó Mariann alezredes, idősügyi referens tartott bűnmegelőzési előadást a művelődési házban. Szó esett az egyéni biztonságról, a jó helyzetfelismerésről, az internetbiztonságról, valamint a telefonos...

Kiosztották a megye elismeréseit a nemzeti ünnep alkalmából

0
A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat 2022. március 11-én délután Maroslelén tartotta ünnepi megemlékezését, melyet megelőzően a Közgyűlés tagjai és a település vezetése koszorút helyeztek el a templomkertben, a Kopjafánál. A Nemzeti Est a Himnusszal vette kezdetét Szabó Maja előadásában, majd a Jövőnkért Néptáncegyüttes ünnepi műsora következett....

Nagy népszerűségnek örvend a diákmunka program Sándorfalván

0
A korábbi évekhez hasonlóan 2020-ban ismét meghirdették Sándorfalván a „Nyári diákmunka” elnevezésű munkaerőpiaci programot. Az önkormányzat által hirdetett júliusi és augusztusi nyári diákmunka program, pár nap alatt szinte teljesen betelt. Augusztusra van még 2 szabad hely, de az alapján, hogy milyen sokan jelentkeztek eddig, valószínűleg...

Megújul a sándorfalvi városközpont – VIDEO

0
https://www.youtube.com/watch?v=fYHZp8GxrsQ A Zöld Város Program keretében 100 millió forintot költhet Sándorfalva városa egy szebb és több funkcióval rendelkező városközpont kialakítására. A pályázat keretében átalakul a templom és környéke, valamint nyitottabbá és gyermekbarátabbá válik a Pallavicini kastély környezete is. A tervekről egy lakossági fórumon számoltak be...

Háziorvosi tájékoztató a koronavírusról (videó)

0
https://www.youtube.com/watch?v=dzCrRNLFj-I Nyilatkoznak a témában: Dr. Pipicz Márton a Mórahalmi Egészségfejlesztési Iroda vezetője és Dr. Mester Lajos háziorvos, az A-Praxisközösség szakmai vezetője. Fontos figyelni a megfelelő kézmosási mozdulatokra. Minél többször mossunk kezet szappanos vízzel vagy alkoholos kézfertőtlenítővel! Köhögési etikett betartása: egyszer használatos zsebkendőbe vagy könyökhajlatba történjen. Ne érjünk...

2018-ban is számos képzési és egyéb elhelyezkedést segítő támogatások igénylésére van lehetőség

0
A Csongrád Megyei Kormányhivatal Mórahalmi Járási Hivatala Foglalkoztatási Osztálya ezúton tájékoztatja Tisztelt Ügyfeleit, hogy Európai Uniós forrásból különböző célcsoportok számára 2018. évben is képzési és egyéb elhelyezkedést segítő támogatások igénylésére van lehetőség. További felvilágosításért érdeklődjenek a Csongrád Megyei Kormányhivatal Mórahalmi Járási Hivatala Foglalkoztatási Osztályán...

Folytatódnak a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió fejlesztését érintő projektek

0
Első ülését tartotta csütörtökön Csongrád megye elnöksége alatt a DMKT Regionális Együttműködés Közgyűlése. Az együttműködő partnerek arról kaphattak tájékoztatást, hogyan állnak a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió fejlesztését érintő projektek. Húszéves múltra tekint vissza a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió, vagyis a DKMT, mely azzal a céllal jött létre, hogy támogassa...

Ünnepségsorozattal készülnek Sándorfalva születésnapjára

0
Sándorfalva idén lesz 143 éves. Ebből az alkalomból szervezik meg a településen a Sándorfalva városnapi ünnepséget július 1-3 között. A hivatalos rendezvény előtt már lesznek helyi programok. Június 27-én elkezdik a Sándorfalvi Térségi Alapfokú Művészeti Iskola nyári táborának esti koncertjeit, ahol esténként az óraadó tanárok...

Fiatalok pályázhatnak programokra és tárgyi eszközökre Sándorfalván – A kiírás elérhető a cikkben!

0
Sándorfalva önkormányzata két pályázatot is kiírt kifejezetten a fiatalokra szabva. Az önszerveződő ifjúsági közösségeknek kiírt pályázat célja programok támogatása, amelyek biztosítják a szabadidő szórakoztató vagy hasznos eltöltését, elősegítik a helyi ifjúsági közösségek ismereteinek bővítését, hozzájárulnak a helyi ifjúsági közösségek létrejöttéhez, megerősödéséhez, csapatépítéséhez, összetartozásához, vagy...

Új bölcsődére pályázik Sándorfalva

0
Kinőtte Sándorfalva a Széchenyi utcai intézményt. Az az épület nem bővíthető, és a közelében sem tudnak építkezni. Ezért kezdenek hozzá ott, ahol lehet: városi tulajdonú telken, az egyik óvodaépület mellett. Rendkívüli ülésen döntött arról december elején Sándorfalva képviselő-testülete, hogy pályázatot nyújt be új bölcsőde építésére....

Közösségi oldalaink

4,084RajongókTetszik
1,160FeliratkozóFeliratkozás