6.8 C
Mórahalom
2024.04.19.
NMHH Tamogato LOGO

A Homokhátság településeinek nagy részén kerékpárút épül az idei évben

0
Összesen 71 kilométernyi bicikliút tervezése kezdődhet meg Csongrád-Csanádban, miután forrást kapott erre a célra megyénk a kormánytól. Cél, hogy Magyarországon összefüggő, átjárható kerékpárút-hálózat jöjjön létre. – Uniós és hazai forrásokból a következő hét évben mintegy 1500 kilométer kerékpárút épülhet Magyarországon, ehhez még erdészeti, mezőgazdasági utakon,...

XI. Páduai Szent Antal Plébániaprogram Röszkén

0
Június 10-ig tart a XI. Páduai Szent Antal Plébániaprogram Röszkén, a Bálint Sándor Hagyományőrző Program keretében. Június 6-án 18 órától Makrai Pál ad koncertet az ördög hárfái címmel, mely egy zenés hitvallás lesz versek segítségével. A programnak a röszkei művelődési ház ad otthont. Június...

Még jobb kezekben – Bölcsődei fejlesztések Mórahalmon, Röszkén, Ruzsán és Üllésen

0
Még jobb kezekben címmel kezdték meg három településen a bölcsődei szakemberek szakmai fejlesztését. A projekt konzorciumban íródott, melyben Mórahalom vállalta a vezetői szerepet, a konzorcium tagjai pedig Röszke, Ruzsa és Üllés. A program 18 hónapon keresztül a négy intézmény közös összefogásában valósul meg. 15 millió...

Hulladékgyűjtő edényeket osztanak Röszkén

0
Röszkén a Szegedi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. a szelektív hulladékgyűjtés fejlesztése érdekében új 120 l-es hulladékgyűjtő edényeket oszt ki térítésmentesen a lakossági ügyfelek részére. Az edény átadásának helye és ideje: 6758 Röszke, József Attila utca 1. Május 29-én, 10 és 18 óra között Május 30-án, 08 és 14...

Megkezdődtek a munkálatok, melynek segítségével a Tisza vizét használnák öntözésre a Homokhátságon

0
Elkezdődött a vízpótlás problémájának megoldása a Homokhátságon. A beruházás alapján a Tisza folyó vizét használják fel öntözési célra. A munkálatok már Zákányszéken láthatóak is a Lórdi-tó felőli oldalon. A folyamattal kétezer hektárnyi területet tudnak lefedni, amely érinti Domaszéket, Mórahalmot, Röszkét és Zákányszéket. A Homokhátság...

Ingyenes informatikai képzés Röszkén

0
Ismét indul informatikai képzés a röszkei teleház szervezésében, ezúttal az alapképzés folytatásaként. A 16-65 év közötti aktív korosztály jelentkezését várják, akik már rendelkeznek bizonyos számítástechnikai előképzettséggel. A képzés gyakorlati tudást ad a jelentkezőknek, melynek köszönhetően magabiztosan tudják majd kezelni számítástechnikai eszközeiket. A helyszín továbbra...

Ösztöndíjat kapott Röszkétől a végvári magyar tagozat minden diákja

0
A Rákóczi Szövetség 2004-ben Felvidéken indította el az anyanyelven való tanulást támogató beiratkozási programját, amely keretében egyszeri ösztöndíjjal támogatja a tanulmányaikat magyarul kezdő gyermekek családjait. Néhány éve a Kárpát-medence szórványvidékeire is kiterjesztették a programot, így Temes megyébe is eljutottak a támogatások. November 8-án rendkívüli...

Több mint egymilliárd forint jut a Tanyafejlesztési Programra

0
Meghirdette az Agrárminisztérium a jövő évi Tanyafejlesztési Programot. A rendelkezésre álló 1,23 milliárd forint három célterület között oszlik meg – mondta Kis Miklós Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár kedden, Budapesten. Az idén nyolcadik alkalommal meghirdetett programban mintegy 200 millió forint jut a települési és térségi fejlesztések...

Szépirodalmi és képzőművészeti pályázatot hirdet a Rotary Club Mórahalom

0
A Rotary Club Mórahalom Papírra vetve címmel kötetlen témájú pályázatot hirdet szépirodalmi és képzőművészeti alkotások antológiai kiadására. A pályázat célja a homokháti kötődésű fiatalok ösztönzése arra, hogy gondolataikat, érzéseiket kifejezzék a művészet nyelvén, ezáltal megmutatva a bennük rejlő tehetséget. Szépirodalmi, illetve képzőművészeti kategóriába jelentkezhetnek a...

Alkotás és újrahasznosítás a művelődési házban

0
Havonta két alkalommal várják a röszkei művelődési házba azokat az érdeklődőket, akiknek fontos az újrahasznosítás és nem utolsó sorban szeretnének érdekes, szép dolgokat alkotni. Első alkalom november 8. 14 óra. A téma a textilből ékszer készítése lesz. A második alkalom november 22., ahol a...

Közösségi oldalaink

4,084RajongókTetszik
1,160FeliratkozóFeliratkozás