13.6 C
Mórahalom
2024.04.19.
NMHH Tamogato LOGO

A földikutyákat akarják megmenteni Öttömösön

0
Öttömösön találkoztak az ország földikutya-szakértői, hogy a térségben élő, kihalás szélén lévő állományt megtekintsék, védelmi feladataikat megbeszéljék. Tavaly az év emlőse volt a délvidéki földikutya, amely őshonos magyar faj. Egyik populációja a megyében él, az Ásotthalom–Kelebia–Öttömös térségben, sajnos egyre csökkenő számban: jelenleg 180-200 egyedre becsülhető...

Tojásfákat díszítenek a térség településein

0
A húsvéti ünnepek közeledtével több településen is készülnek tojásfával a helyiek. A Húsvét a keresztény világ legnagyobb ünnepe, Jézus kereszthalálára és feltámadására emlékeznek ebben az időszakban. Több népszokás és hagyomány kapcsolódik ehhez az ünnephez. Idén a járványhelyzet miatt a közösségi rendezvények elmaradnak. Ennek kapcsán a...

Templomi díszkivilágítással és új kereszt állításával ünnepelték Öttömösön az egyházközség 85. évfordulóját (Galéria)

0
Öttömösön június 30-án ünnepi szentmisét tartottak a Kisboldogasszony templomban. Ezen a napon volt az egyházközség fennállásának 85. évfordulója. Ez alkalomból 16 órakor összegyűltek a hívek és a környező egyházközségek papjai, hogy együtt vegyenek részt az évfordulós szentmisén, ahol új keresztet és templomi díszkivilágítást is...

Ismét a legjobbak között Török János, sándorfalvi sajtófotós (GALÉRIA)

0
Török János, a Délmagyarország fotóriportere, sándorfalvi lakos öt díjat hozott el a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Fotóriporterek Szakosztálya által meghirdetett 38. Magyar Sajtófotó Pályázatról. A 38. Magyar Sajtófotó Pályázatra 267 fotográfus 2488 pályaművet küldött el, a beérkezett képek száma hatezer fölött volt. Török János a...

Kihirdették az idei Tanyafejlesztési Program eredményeit – Homokháti nyertesek listája a cikkben!

0
Tanyafejlesztésre – 2010-2018 között – a két kormányzati ciklusban összesen 16,3 milliárd forint áll rendelkezésre – közölte a földművelésügyi miniszter november 14-én. Fazekas Sándor kiemelte: fontos döntés volt, hogy minden évben legyen egy olyan pályázat, amely illeszkedik a tanyafejlesztési programhoz. Ez ugyanis lehetővé teszi,...

Pőcze Tünde őrnagy lett az év iskolarendőre Csongrád megyében

0
A 2018/2019-es tanév legaktívabb iskolarendőre a Mórahalmi Rendőrőrs főnyomozója lett Csongrád megyében – közölte a megyei rendőr-főkapitányság. Az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Baleset-megelőzési Bizottsága által útjára indított egyedülálló kezdeményezés fő célkitűzései közé sorolható a gyermekek védelme, a legkisebbek szabálykövető közlekedésre nevelése. A program legfőbb hozadéka, hogy az...

Móra-Net TV 2020. 01. heti műsora december 31-től

0
Móra-Net TV 2020. 01. heti műsor KEDDEN 18 órától! Hírek Hírháttér Borbásné Márki Márta, Röszke polgármesterének évértékelője Gyuris Zsolt, Zsombó polgármesterének évértékelője Papp Sándor, Pusztamérges polgármesterének évértékelője Gajdosné Pataki Zsuzsanna, Sándorfalva polgármesterének évértékelője Útjelző / Számvetés az elmúlt évről Hit-Élet/ Éjféli mise Mórahalomról Hírek, Hírháttér (ismétlés) SZERDÁN ismétlés 17 órától! PÉNTEKEN 18...

Világméretű közös imádságra hívja a hívőket Ferenc pápa március 25-re

0
Március 22-én délben az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa felhívással fordult a különféle felekezetekhez tartozó összes keresztényhez, hogy március 25-én, szerdán délben mindenki együtt imádkozzon a Magasságos, Mindenható Istenhez. A Szentatya a következő felhívást tette az Úrangyala elimádkozása után: „Ezekben az emberpróbáló napokban, amikor az emberek...

Polgármesteri évértékelők 3. rész – dr. Dobó István, Öttömös

0
A megszokott módon, vagyis nagy várakozással indult az év Öttömösön. „Mindannyian abban reménykedtünk, hogy az előző években elindult projektek meg tudnak valósulni”- mesélte dr. Dobó István, Öttömös polgármestere. Nagyon hosszú adminisztrációs időszakra vezethetők vissza ezek a pályázatok, ezért lassabb ütemű a megvalósításuk is. Az építőiparban...

Közösségi oldalaink

4,084RajongókTetszik
1,160FeliratkozóFeliratkozás