10.3 C
Mórahalom
2024.04.19.
NMHH Tamogato LOGO

Sorra újultak meg tavaly az önkormányzati intézmények Öttömösön

0
Önkormányzati intézmények energetikai fejlesztésébe fogott bele az öttömösi önkormányzat 2021-ben. A beruházás az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a hazai központi költségvetési előirányzat 100 millió forint vissza nem térítendő támogatásával valósulhatott meg múlt ősszel. A Belterületi Közösségi Ház, orvosi rendelő, konyha, polgármesteri hivatal és...

„300×100 Biztonság” – Röszkén értekeztek a megye polgárőrei

0
A Csongrád Megyei Polgárőr Szövetség elnöksége és a programban érintett települések  polgárőr egyesület vezetői valamit a Szegedi, Makói és Kisteleki Rendőrkapitányságok vezetői   2017. március 3-án tartották meg a ”300x100 Biztonság” mintaprogram értékelését Röszkén a polgárőrség székházában. www.csmpszsz.hu A rendezvényt Batiz István a Megyei Szövetség elnöke nyitotta...

Ismét a legjobbak között Török János, sándorfalvi sajtófotós (GALÉRIA)

0
Török János, a Délmagyarország fotóriportere, sándorfalvi lakos öt díjat hozott el a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Fotóriporterek Szakosztálya által meghirdetett 38. Magyar Sajtófotó Pályázatról. A 38. Magyar Sajtófotó Pályázatra 267 fotográfus 2488 pályaművet küldött el, a beérkezett képek száma hatezer fölött volt. Török János a...

Lengyel állami kitüntetést kaptak Csongrád megye vezetői

0
A legmagasabb lengyel állami kitüntetésekkel ismerte el Andrzej Duda lengyel államfő Csongrád megye három vezető tisztségviselőjének azt a munkát, amelyet a két nemzet közötti kapcsolatépítés terén végzett. Dr. Kiss-Rigó László, a Szeged-csanádi Egyházmegye püspöke a Lengyel Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje, dr. Juhász Tünde, Csongrád megye...

Defibrillátor került a mórahalmi kormányablakba – Térképen az összes megyei készülék

0
A Csongrád Megyei Kormányhivatal (CSMKH) a Szegedi Tudományegyetem Sürgősségi Betegellátó Osztályával együttműködve 2016-ban határozta el, hogy felméri a megyében található defibrillátor-készülékek számát. Ennek keretében önkéntesen lehetett regisztrálni azon szervezeteknek, intézményeknek, ahol található ilyen életmenő eszköz. A felmérést összesítve a CSMKH weboldalán lehet megtekinteni, ahol...

Templomi díszkivilágítással és új kereszt állításával ünnepelték Öttömösön az egyházközség 85. évfordulóját (Galéria)

0
Öttömösön június 30-án ünnepi szentmisét tartottak a Kisboldogasszony templomban. Ezen a napon volt az egyházközség fennállásának 85. évfordulója. Ez alkalomból 16 órakor összegyűltek a hívek és a környező egyházközségek papjai, hogy együtt vegyenek részt az évfordulós szentmisén, ahol új keresztet és templomi díszkivilágítást is...

Magyar László Emléknap Öttömösön – Leszármazottak ajándékával gazdagodott az emlékpark

0
Öttömös büszkén őrzi a Magyar család emlékét. Nem véletlen, hiszen, Magyar Imre, egykori helyi földbirtokos és községalapító fia volt a híres Afrika-kutató, Magyar László. A településen immár több mint húszéves hagyomány a róla elnevezett emléknap megszervezése. Idén a hagyományos gyermek- és kultúrműsorok mellett olyan...

A legfontosabb tudnivalók a kéményseprésről

0
A hideg időjárás beköszöntével figyelmet kell fordítanunk a fűtési berendezésekre. A Szegedi Kéményseprőipari Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. végzi a kémények ellenőrzését és a kéményseprést. A lakossági sormunka nincs összefüggésben a fűtési időszakkal. A kéményseprők ütemterv alapján érintik az egyes települések utcáit. Ez gázüzemű és zárt...

A digitális csomagban érhető el a Móra-Net TV műsora – Segítünk az áthangolásban!

0
A Móra-Net Televízió analóg adása a Magyar Telekom (T-Home) szolgáltatási területén megszűnt, ezért sokan tapasztalhatták, hogy "eltűnt" a térségi tv a csatornalistáról. Valójában nem tűnt el, csak februártól kezdve már kizárólag a digitális csomagban érhető el, a 230-as vagy IPTV-n, a 215-ös csatornán. Amennyiben erre...

Spárgafesztivál Öttömösön

0
XXIV. SPÁRGAFESZTIVÁL 2018. JÚNIUS 9. Program 9:30 Ünnepi szentmise, spárgaáldás Helyszín: Római Katolikus Templom 10:00 Zenés, lovas hívogatás 10:30 Csongrád Borvidék Hegyközségi Tanácsa és Pusztamérgesi Hegyközség szervezésében megrendezett megyei borverseny eredményhirdetése 11:00 Spárgafesztivál megnyitása Helyszín: Rendezvénysátor Megjelentek köszöntése: dr. Dobó István polgármester Köszöntőt mond: B. Nagy László országgyűlési képviselő 11:30 Díszpolgári cím és Öttömös Községért...

Közösségi oldalaink

4,084RajongókTetszik
1,160FeliratkozóFeliratkozás