17.8 C
Mórahalom
2024.03.28.
NMHH Tamogato LOGO

Biciklikkel segítik a homokháti rászorulókat

0
A homokháti bringások azt találták ki, hogy összegyűjtik a használt, otthon, a pincében lapuló, vagy az udvaron he­­verő, de még használható állapotban lévő kerékpárokat, felújíttatják, majd a helyi rászorulóknak adják azokat. – Ez az első kerékpár, a sajátom, én ajánlottam fel. A klubunk el­­ső, palicsi...

Kormányablak busz a Homokháti településeken

0
A települési ügysegédek kihelyezett ügyfélfogadása megszűnt ezért március 1-től a Csongrád Megyei Kormányhivatal Mobilizált kormányablak ügyfélszolgálat által biztosítja a közigazgatási ügyek elintézését a kisebb lélekszámú településeken. A kormányablak buszban az eddigi települési ügysegédek közreműködésével biztosított szolgáltatások teljes körűen elérhetőek lesznek, ezen felül pedig további...

Képzési központ, közösségi tér és szálláshely egyben – Stella Maris néven adtak át vendégházat Domaszéken

0
Képzési és közösségi központot létesített a Szeged-Belvárosi Plébánia katolikus háza Domaszéken, melyet március 4-én ünnepélyes házszenteléssel nyitottak meg.  A Stella Maris Vendégház több funkciójú épület, mely egyaránt modern képzési központ, közösségi tér és szálláshely. A vadonatúj épületet Kiss-Rigó László Szeged-Csanádi püspök szentelte fel. Az eseményre...

Falunapot rendeznek a hétvégén Domaszéken

0
Domaszéken csak úgy, mint más településen a tavalyi évben elmaradt a falunap, de idén július 16-án és 17-én várják az érdeklődőket a kétnapos rendezvényre. A programok napi bontása a korábbi évektől eltérő lesz. Az első napon, pénteken barbecue élménysütögetésre invitálják a helyieket. A sütögetést követően...

Nyugdíjba vonuló tanárokat búcsúztattak a domaszéki általános iskolában

0
Domaszéken a tanévnyitó ünnepség keretein belül, kettő nyugdíjba vonuló pedagógust búcsúztatott munkájuktól a Domaszéki Bálint Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola vezetése, tanárai és diákjai. Bönde Jánosné és Ótottné Greguss Éva tanítók 40 évet töltöttek a pedagógusi pályán. Bönde Jánosné Aranka néni 1980. szeptember...

Móra-Net TV 2020. 01. heti műsora december 31-től

0
Móra-Net TV 2020. 01. heti műsor KEDDEN 18 órától! Hírek Hírháttér Borbásné Márki Márta, Röszke polgármesterének évértékelője Gyuris Zsolt, Zsombó polgármesterének évértékelője Papp Sándor, Pusztamérges polgármesterének évértékelője Gajdosné Pataki Zsuzsanna, Sándorfalva polgármesterének évértékelője Útjelző / Számvetés az elmúlt évről Hit-Élet/ Éjféli mise Mórahalomról Hírek, Hírháttér (ismétlés) SZERDÁN ismétlés 17 órától! PÉNTEKEN 18...

Mikulásvárás és hétvégi adventi programok a térségben

0
Hangulatos programok várják településszerte a lakosokat a második adventi gyertyagyújtás alkalmából is. Összegyűjtöttük a térség hétvégi ünnepi programjait. Ásotthalom – december 6. Szent István tér 16.30 A Kiss Ferenc Általános Iskola diákjainak műsora, gyertyagyújtás 17.00 Érkezik a Mikulás A programról tanyagondnoki kisbuszok indulnak a külterületre. Domaszék –...

Megtartották az I. Homokhátság Kör kerékpártúrát

0
Hagyományteremtő szándékkal első alkalommal rendezték meg vasárnap a Homokhátság Kör kerékpártúrát. Börcsök Zoltán, az egyik ötletgazda, a Homokháti Bringaklub alapítója elmondta, barátjával és kollégájával, a zákányszéki könyvtár vezetőjével, Paraginé Tóth Edinával már évek óta rendszeresen tekerik körbe a Balatont, és egy ahhoz hasonló túrát...

Sikeres volt a Homokháti Bringaklub akciója – Megszűnhet az életveszélyes szakasz Domaszéknél

0
A Homokháti Bringaklub november 9-én figyelemfelhívó eseménnyel egybekötött aláírásgyűjtést szervezett, hogy orvosolják a Szeged és Domaszék közötti kerékpárút balesetveszélyes 1,3 kilométeres szakaszát.  Közel 700 aláírás gyűlt össze, melyet többek között a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-nek fognak eljuttatni. Ahogyan már beszámoltunk róla, a kerékpárút azért veszélyes, mert...

Kinevezték Domaszék új alpolgármesterét

0
Sziráki Krisztián polgármester a napokban köszöntötte hivatalában Domaszék újonnan kinevezett alpolgármesterét, dr. Gulyás-Zóka Veronikát. A településen több mint egy évvel ezelőtt, többek között azzal az elhatározással vágtak neki az új ciklusnak, hogy hatékony működést valósítsanak meg a hivatalon belül is. A főállású alpolgármesteri tisztség megszüntetése...

Közösségi oldalaink

4,084RajongókTetszik
1,160FeliratkozóFeliratkozás