21 C
Mórahalom
2024.03.29.
NMHH Tamogato LOGO

Mórahalom felkészült a nyitásra és újra várja vendégeit

0
Nógrádi Zoltán polgármester május 11-én jelentette be nyilvánosan, hogy Mórahalom ismét megnyitja kapuit. A járvány elleni védekezés következő szakaszában fokozatosan elérhetővé válnak a jól megszokott szolgáltatások a lakosság és a turisták számára is. A város felkészült rá, hogy az előírások betartásával ismét fogadja vendégeit....

Idén is lesz zenetábor Sándorfalván

0
Immár 15. alkalommal rendezik meg Sándorfalván a STAMI Könnyűzenei táborát. A hagyományokhoz híven idén is legalább 50 fiatal kap itt lehetőséget hangszeres zene vagy ének tanulására. Esténként minden érdeklődőt szeretettel várnak a tanárok fellépésein. A Sándorfalvi Térségi Alapfokú Művészeti Iskola június 28. és július 02....

Igazi világslágerektől volt hangos vasárnap este Mórahalom

0
A Térden állva jövök hozzád című zenés vígjátékot élvezhette ugyanis a közönség a Patkó Lovas és Szabadtéri Színházban. Egyéni sorsok, kisebb-nagyobb magánéleti krízisek, elmúló és fellángoló szerelmek egy helyszínen – egy kicsi bárnak a színpadán. Egy jóízű koktélt kevert nekünk Détár Enikő, Keresztes Ildikó...

Csinos porcelán babák költöztek az Aranyszöm Rendezvényházba

0
A gyereknap alkalmából Oltványiné Icu, mórahalmi lakos porcelán baba kiállítása nyílt meg az Aranyszöm Rendezvényházban. A nagyjából 250 darabos - különböző méretű, ruhájú és stílusú - babagyűjteményből jelenleg 120-at tekinthetnek meg az érdeklődők. Kovács-Tanács Istvánné Erika, a kiállítás szervezője, valamint az Aranyszöm Rendezvényház közművelődési szakembere ...

Augusztus 19-én a IX. Homokháti Búcsúra várják a térség egyházközségeit

0
A Szeged Csanádi Egyházmegye Mórahalom Városi Önkormányzattal 2012-ben alapította a Szent István Kenyere Búcsút. A hagyományt azóta is tartják, így idén is szeretettel hívják a Homokhátság Egyházközségeinek minden tagját 2020. augusztus 19-én, Szent István király ünnepének vigíliáján, az idén kilencedik alkalommal megrendezendő Homokháti búcsúra....

Zöld Város Program – Zajlik a rendezvényterek bővítése Mórahalmon

0
Folytatódik Mórahalom új rendezvényterének bővítése. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban megvalósuló 540 millió forintos beruházás részeként a Tömörkény utcában megtörtént az ingatlanok földkábeles átterhelése és a kábeltévés hálózat áthelyezése. A kandeláberek kialakítását és a térburkolást a Móraép Kft. végezte el. A Tömörkény utca és...

Országos kiállítással és molinókampánnyal nyitnak a közművelődési intézmények

0
A térség települései is csatlakoztak a Nemzeti Művelődési Intézet által meghirdetett országos közművelődési megnyitó eseménysorozathoz. A mórahalmi az Aranyzöm Rendezvényház, a ruzsai művelődési ház és sándorfalvi művelődési ház is részt vesz a „NYITUNK” elnevezésű kezdeményezésben. A Nemzeti Művelődési Intézet tizennégy magyarországi agóra részvételével, valamint az...

Ismét kinőtték a kollégiumot a mórahalmi szakképzős diákok

0
Már az új kollégiumukat is kinőtték a Szegedi Szakképzési Centrum Tóth János Mórahalmi Szakképző Iskola diákjai, ezért egy ideiglenes épületet bocsátottak a rendelkezésükre. Remélhetőleg 2021 őszére elkészül az iskola modern, minden igényt kielégítő 150 férőhelyes kollégiuma. – Bár még csak egy tanév áll mögöttünk, de...

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tájékoztatása

0
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tájékoztatása a 2020-as Egységes kérelem beadásáról, amely április 6. és május 15. közé esik. Tisztelt Tagunk! Köszönjük, hogy munkájával továbbra is támogatja a társadalmat, még ebben a mindannyiunk számára nehéz helyzetben is! Falugazdászaink mindent elkövetnek azért, hogy továbbra is zökkenőmentessé tegyék az...

Sándorfalvi fotóst is díjaztak a vadászkamara pályázatán

0
A vadászat és a természet volt a fő témája annak a fotópályázatnak, ahol felnőtt kategóriában második helyezést ért el Puskás József, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságának természetvédelmi őrkerület-vezetője és sándorfalvi fotós. Természettel és vadászattal kapcsolatos fotópályázatot indított még tavaly októberben az Országos Magyar Vadászkamara Csongrád-Csanád...

Közösségi oldalaink

4,084RajongókTetszik
1,160FeliratkozóFeliratkozás