XV. Homokháti Sokadalom Mórahalmon – Új helyszín, még több élmény!

2441
A Homokháti Sokadalmat 2018-ban XV. alkalommal rendezi meg a Homokháti Kistérség központja, Mórahalom. A Sokadalom a térség egyik legnagyobb fesztiváljaként ma már a Csongrád Megyei Értéktár része.
A Térség fesztiválja egy hétvégén keresztül kínál kulturális, művészeti, művelődési és szórakoztató programokat a járásból, az ország távolabbi régióiból és külföldről érkező vendégeknek. A fesztivál egyidejűleg több művészeti ág bemutatkozására ad lehetőséget évről-évre. A színvonalas kulturális és hagyományőrző programok mellett családi programok, kézműves foglalkozások, kiállítások várják az érdeklődőket. A hétvégi estéken könnyűzenei koncertek és hajnalig tartó utcabál gondoskodik a jó hangulatról.
sokadalom_2014_4_rgc6zt
Idén június 28-án Zorán koncerttel kezdődik a Homokháti Sokadalom programja a Futó-Dobó Lovasközpontban. Péntek délután a XI. Dél-alföldi Rétesfesztivál megnyitásával indul a hétvége. Az érdeklődők különleges réteseket kóstolhatnak meg a fesztivál alatt, valamint rétessel kapcsolatos versenyek is lesznek.
Szombaton a Néptáncosok felvonulása nyitja a XV. Néptánc Fesztivált. Vasárnap a veterán járművek kiállítása következik. A gyerekek számára is tartogat programokat a hétvége, lesz játszóház, mesekert. Kicsiknek és nagyoknak is nagyszerű kikapcsolódást nyújt a Homokháti Sokadalom.
thumb

2018. június 28 – július 01.

(tervezet)

2018. június 24. (vasárnap)

20.30 Jimmy musical- Még élni akarok (helyszín: Futó-Dobó Lovasközpont fedett rendezvénytér)

 2018. június 28. (csütörtök)

20.30 Zorán koncert (helyszín: Futó-Dobó Lovasközpont fedett rendezvénytér)

2018. június 29. (péntek) -Aranyszöm Rendezvényház

17.00 IX. Dél-alföldi Rétesfesztivál keretében megnyílnak a rétes készítő műhelyek, ahol egész hétvégén különleges rétesek vására, kóstolója lesz

A Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány rohamkocsijának bemutatása

Gyerekeknek népi játszópark, légvár és kézműves foglalkozás

17.30 Fesztiválhívogató felvonulás (fúvósok, mazsorettesek, gólyalábasok)

Nagyszínpad:

18.00 Fesztiválnyitó műsor az Arlechino Táncegyesület, a Classicon KTSE és a Mórahalmi Fúvós Zenekar közreműködésével

19.00 Rétes készítő verseny- a leggyorsabb réteshúzó

19.30 Mentőkocsi bemutató

20.00 Legyen a vendégünk saslik kóstolóra!

20.30 Honey Beast koncert

22.00 DJ Nacsa Jr. és DJ Joer Junior

Kisszínpad:

18.00 Akusztikus árnyalatok

19.00 Langaléta Garabonciás gyermekműsora

19.00 Legyen a vendégünk ágyaspálinka kóstolóra!

19.15 Don Pardon- mórahalmi amatőr zenekar koncertje

20.00 Retró presszó Pocskaival

20.00 Kárpát-medencei flashmob

2018. június 30. (szombat) – ARATÓÜNNEP

10.00 Öregfiúk barátságos focimérkőzése a Móradombi Sportcentrumban

16.00 Gyerekeknek népi játszópark, légvár és OTP játszóház

16.00 Néptáncosok felvonulása– a XV. Nemzetközi Néptánc Fesztivál nyitányaként

17.00 Hagyományos ünnepi mise és kéveszentelés a mórahalmi Szent László templomban

18.30 HÁM művésztelep kiállítás megnyitója az Aranyszöm Rendezvényház nagytermében

Nagyszínpad:

16.30 XV. Nemzetközi Néptánc Fesztivál gálaműsora (helyi, térségbeli, határon túli néptánc csoportok)

20.00 Bohemian Betyars koncert

21.30 Aratóbál a Kikindai betyárokkal

Kisszínpad:

16.30 Csiga duó: A hintán jó című gyermek előadása

17.15 Zenél a Csillagvirág duó

18.30 Borkóstoló a Homokhátság gyöngyszemeiből

20.00 Foci VB Nyolcaddöntő óriáskivetítőn

22.30 Disco

2018. július 01. (vasárnap) – MÓ-RETRO NAP

10.00 Veterán járművek kiállítása a Makói Veterán Autó-motor klub közreműködésével a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő főbejárata előtt

16.00 Veterán járművek felvonulása: Szegedi út, Csend utca, Szántó utca, Nyár utca, Zákányszéki út útvonalon. A járművek 18 óráig megtekinthetőek az Aranyszöm Rendezvényház udvarán

16.00 Mesekert játszóudvar, kézműves foglalkozás a mórahalmi óvodapedagógusok közreműködésével, Coca Cola ugrálóvár, rodeo bika

Nagyszínpad:

17.00 Dankó Szilvia műsora

17.55 Könnyed nyáresti dallamok Pintér Tiborral

18.35 Nótár Mary

20.30 Beatrice koncert

22.00 Tűzijáték

Kisszínpad:

15.30 „Virágos Mórahalomért” díjak átadása

16.00 Rétes készítő verseny- leghosszabb rétes

16.00 Óbecsei Harmónia Zenekar műsora

18.00 Rétes sütők díjazása

18.00 Jubiláns házasok köszöntése évfordulójuk alkalmából

19.30 Óbecsei Harmónia Zenekar műsora

20.00 Foci VB- Nyolcaddöntő óriás kivetítőn

nka logó nagy