Újdonságokkal jön a Mórahalmi Nyár! – Elindult a jegyértékesítés

3030

Bár a hetek óta kitartó „mínuszok” miatt még nehezen tudjuk elképzelni, hogy hamarosan tényleg eljön a nyári kánikula, és nem kell nagykabátban az utcára merészkedni, a város már hónapok óta a Mórahalmi Nyár programjait szervezi. Nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy a 2017-es nyári programsorozat lesz az eddigi legszínesebb. Pillantsunk bele, milyen kulturális és színházi eseményekre érdemes már most készülni Mórahalmon!

Jegyek itt kaphatók!

DSC_0152

A Futó Dobó Lovasközpont ezúttal nem csak lovas színházi produkcióknak ad otthont. A Mórahalmi Nyárba elsőként az Ismerős Arcok élő koncertje robban be június 9-én. A hazaszeretetet zászlajára tűző zenekar nagykoncertje után június 30-án folytatódik a sorozat. Ekkor a Kecskeméti Katona József Színház társulata a legendás Illés együttes dalain keresztül röpíti a nézőket egy házavató bulira: a „Tiéd a világ!” című zenés darabban felcsendülnek a Táncdalfesztiválokról jól ismert, fiatalok ezreinek reményt, utat, életre szóló élményeket adó Illés-dalok… ráadásul valami egészen elképesztő varázslat is történik majd azon az éjszakán – ezt ígéri a rendező, Szente Vajk.

original

Júliusban felpörögnek az események, hiszen a hónap első hétvégéjén Fúvószenekari és Mazsorett Találkozóra várjuk a látogatókat: zene és tánc váltja majd egymást az Aranyszöm Rendezvényház udvarán és a város közterein is. A találkozó részeként, július elsején Európa egyik legkedveltebb fúvószenekara látogat Mórahalomra: a Boban Markovic Orkestar fergeteges balkáni örömzenéléssel fog szórakoztatni.

A XIV. Homokháti Sokadalom és a VIII. Dél-alföldi Rétesfesztivál elmaradhatatlan fesztiválhangulattal, koncertekkel, gyermekprogramokkal és izgalmas ételkóstolókkal jön július 7-től három napon át. Az ezt követő hétvégén a Sokadalommal egyidős Nemzetközi Néptáncfesztivál több száz táncossal invitálja majd a közönséget.

BEL5311

Július 16-án olyan jön, ami még nem volt: a fővárost már meghódította a Somnakaj című „gypsy musical”, mely az első roma sorsjáték romák és nem romák előadásában. A darabban helyet kap az élőzene, a tánc, a tradicionális képzőművészet és iparművészet, melyek együttesen adnak hiteles képet a roma világról. Világhírű roma zenészek mellett fiatal roma tehetségek és más hazai művészek is szerepet kapnak a lovardában bemutatott darabban.

Július 23-án indul a Patkó Lovas Színház harmadik évada. Elsőként a Rózsa Sándor, az alföldi betyár című zenés darab varázsolja elénk a 19. század legendákkal körülszőtt alakját. A családokat célozza meg a Hófehér és a hét törpe mesevilága, természetesen lóhátról előadva július 29-én. A Mágnás Miskát, az István, a királyt és a Csárdáskirálynőt senkinek nem kell bemutatni: a Nemzeti Lovas Színház művészeinek előadásában azonban biztosan új élmények születnek még a rendszeres színházlátogatók körében is. A lovászfiú története július 30-án érkezik Mórahalomra, majd István és Koppány hagyományosan nemzeti ünnepünkön, augusztus 20-án és 21-én száll szembe egymással. A lovas színházi évad utolsó előadása augusztus 25-én és 26-én a Csárdáskirálynő lesz.

Augusztusban a lovas produkciók mellett még egy koncert népesíti majd be a lovardát: Demjén Ferenc gondoskodik a nyáresti hangulatról augusztus 4-én. Emellett pedig megújulva, de a hagyományokhoz ragaszkodva várjuk a térség hívőit és minden érdeklődőt a Homokháti Búcsúra augusztus 19-én.

Jöjjenek el, legyenek részesei Önök is a Mórahalmi Nyár programjainak! További részleteket találnak a www.lovasszinhaz.morahalom.hu és a www.rendezvenyhaz.morahalom.hu oldalon.

Mentés

Mentés