Nyitott templomok napja Mórahalmon

1722

Szeptember 16-án a Múzeumok Éjszakájához hasonlóan várja az érdeklődőket a Nyitott Templomok Napján a mórahalmi Szent László Király Plébánia. A nap során az érdeklődők felfedezhetik a 114 éves templom múltját és jelenét. 15 órától újra látogatható lesz a toronykilátó, folyamatosan fotókat vetítenek a templom archívumából, bemutatják a templomtörténetet felölelő kiadvány 3. kötetét és az érdeklődők beszélgetést hallgathatnak meg Sonkodi Rita festőművésszel, az új oltárkép készítőjével.

3084996

 szentlaszlo2

A nap folyamán kiállítások várják a kicsiket és nagyokat is: Szent Lászlót gyerekszemmel ismerhetjük meg az iskolásoknak kiírt alkotópályázat műveiből, valamint tablókon tárul elénk „Szent László király, a hit bajnoka…’. A nap zárásaként ünnepi szentmisére várják a híveket 18 órától.

nyitott templomok napja - plakat

Korábbi kisfilmünk az új oltárról itt tekinthető meg: