„Ne féljetek!” – Mórahalmi sikerek az egyházmegyei hittanversenyen

1138

„Ne féljetek!” címmel hirdette meg ebben a tanévben egyházmegyei hittanversenyét a szegedi Karolina Iskola. A korábbiakhoz hasonlóan ezúttal is két levelezős forduló után került sor a verseny döntőjére a Karolina majálisának napján, május 12-én. Mórahalomról az előzetes fordulókhoz idén négy csapat fogott hozzá, mindhárom korcsoportban képviselve a  városi plébániát és az általános iskolákat. A Karolinában megrendezett döntőre a 3-4. osztályosok között az Isten 3 báránya nevű csapat, míg a 7-8. osztályosok között a tavaly eggyel fiatalabb korosztályt megnyerő Biblia hírnökei csapat jutott el. A Biblia hírnökei ebben az évben is megnyerték a versenyt, de hozzájuk hasonló sikerrel szerepelt az Isten 3 báránya csapat is – így két korosztályban is első hellyel térhettek haza a mórahalmiak.

32477558_2045229422172173_7271492533933309952_o