Kétéves a Vodafone Digitális iskola program, a kezdeményezés 24 oktatási intézmény 6800 diákját segíti a digitális készségek elsajátításában.

Deutsch Tamás, a Digitális jólét programjáért felelős miniszterelnöki biztos a kezdeményezés eredményeit bemutató március 7-ei, szegedi rendezvényen kifejtette, a kormány szeretné elérni, hogy minden magyar polgár – életkorától, lakóhelyétől, anyagi lehetőségétől függetlenül – a digitalizáció nyertesévé válhasson.

Ehhez rendelkezniük kell azokkal az alapvető kompetenciákkal, amelyek lehetővé teszik számukra a digitális világban való tájékozódást. Ennek érdekében történik meg a teljes magyar oktatási rendszer digitális átalakítása a következő három-öt évben – közölte a politikus.

Hozzátette: ebben nagyon fontos partner a Vodafone kezdeményezése.

showpic.php

Solymár Károly infokommunikációért felelős helyettes államtitkár hangsúlyozta, a digitális eszközök aktív használata alapvetően alakítja át a gyermekek gondolkodását, azt, ahogy társas kapcsolatokat alakítanak ki, ahogy tanulnak. Az iskola, amely nem él ezekkel a lehetőségekkel, elszakad a valóságtól, amelyben a diákok élnek – mondta a helyettes államtitkár.
Hangsúlyozta: a digitális készségek elsajátításához szükség van gyors és mindenütt elérhető hálózatra, megfelelő eszközékre, biztonságra – amely megóvja a gyerekeket a káros tartalmaktól -, felkészült tanárokra és valódi oktatási tartalmakra.

Solymár Károly elmondta, 31 milliárd forintból jövő év végéig minden állami fenntartású köznevelési és szakképzési intézményben az oktatási terekben elérhető vezeték nélküli hálózatot alakítanak ki, ez 5000 iskolában 1,3 millió tanulót és pedagógust érint.

A kormány 2020 végéig 260 ezer ember számára indít digitális képzési programot, közülük 100 ezer már tanúsítványt is kapott; 100 ezer idős is részt vehet az oktatási programokban, ami segíti számukra a családi kapcsolattartást – tudatta a politikus.

Amanda Nelson, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója arról beszélt, hogy minden gyermekre jellemző a digitális technológia iránti érdeklődés. A Digitális iskola program célja, hogy egyenlő esélyeket teremtve azok a gyerekek is ,,digitális bennszülöttként” nőhessenek föl, akik nem engedhetik meg, hogy táblagéppel játsszanak otthon – mondta.

vodafone1

Budai J. Gergő, a Vodafone Magyarország vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese közölte, a két éve elindított kezdeményezés keretében az ország 24 iskolájában mintegy 6500 diák és 700 pedagógus munkáját támogatja. A program első szakaszában a Vodafone Magyarország alapítvány 1300 táblagépet osztott ki, és biztosítja ezek oktatási célú használatához a 3 GB adatforgalmat.

A Digitális iskola program második fázisában a digitális eszközökben rejlő lehetőségek megismertetése volt a cél. A kezdeményezés részeként létrehozott alkalmazásgyűjteményben ingyenesen elérhetővé tették a digitális oktatást segítő programokat, egy honlapon pedig a képzést segítő megoldásokat, segédanyagokat, gyakorlatokat gyűjtötték össze – közölte a szakember.

Forrás: MTI