Mórahalmi és öttömösi siker a Kerékpáros Iskola Kupa helyi döntőjén Szegeden – frissítve

1306

Csaknem ötven felső tagozatos diák vett részt a Kerékpáros Iskola Kupa helyi döntőjén Szegeden. Korábban már beszámoltunk a „Ki a mester két keréken?” versenyen elért ruzsai sikerekről, amelyet a 10-12 év közötti általános iskolai tanulók számára hirdettek meg.

A verseny célja a kerékpáros közlekedési szabályok elmélyítése, a gyermekek biztonságos közlekedésre nevelése. A felső tagozatos általános iskolás diákok versenyén KRESZ elméleti és biciklis ügyességi versenyszámokban mérhették össze tudásukat a fiatalok.

A Szegedi Rendőrkapitányságon hétvégén tartott megmérettetésen lányoknál a legjobban Fuka Zsófia teljesített, aki az öttömösi Szent Ágoston Katolikus Általános Iskolából érkezett. Második helyen Deme Rebeka Réka végzett, aki a Szegedi Zrínyi Ilona Általános Iskola diákja. A harmadik helyre szintén a Zrínyi Ilona Általános Iskola tanulója, Hajnal Renáta gördült be.

A fiúknál ugyancsak a Zrínyi Ilona Általános Iskolából Kassai Dávid végzett az első helyen. Második, a Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola tanulója, Volford Tamás lett, harmadik pedig Szabó Levente, a Zrínyi Ilona Általános Iskolából.

A nyertesek serleget, könyvet és oklevelet kaptak az eredményes szereplésért.

A verseny első és második helyezett lány és fiú versenyzője vesz részt a Kerékpáros Iskola Kupa megyei döntőjén.

Frissítés:

Az öttömösi Furka Zsófia az Egerben rendezett országos megmérettetésen 17., a mórahalmi Volford Tamás 16. lett, így csapatban a 17. helyet szerezték meg.

kerekparos_kresz_alt_isk

Forrás: police.hu