Megválasztották a NAK Csongrád megyei képviselőit

2246
Tiszasas, 2013. október 1. Közmunkás frissen szedett fűszerpaprikákat rak egy vödörbe Tiszasason 2013. október 1-én.A település több, erre a célra fenntartott parcelláján közfoglalkoztatottak a helyi önkormányzat intézményeinek ellátására, valamint értékesítésre szánt zöldségféléket termelnek és dolgoznak fel a Start munkaprogram keretében. MTI Fotó: Bugány János

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Csongrád megyei küldöttgyűlése 2017. november 23-án megtartotta alakuló ülését, ahol megválasztották a megyei tisztségviselőket, köztük a NAK megyei elnökét, Szél Istvánt.

DSCF4532
A 2017. november 3-i kamarai választások eredménye alapján a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) és 17 támogató szervezetének küldöttjelölt-listáján szereplő személyek alkotják a 90 fős megyei küldöttgyűlést. A Csongrád megyei küldöttgyűlés 2017. november 23-án megtartotta alakuló ülését, ahol megválasztották a megyei elnököt és alelnököket, az Etikai Bizottság tagjait, a kamarai osztályok megyei vezetőit, illetve azt a 15 országos küldöttet, akik az országos küldöttgyűlésen képviselik a megyét.
A NAK Csongrád megyei elnökének Szél Istvánt választották, az ő munkáját 6 alelnök: Kormányos Sándor mezőgazdaságért, Magyar József élelmiszeriparért, Máté Péter vidékfejlesztésért, Gémes László általános agrárgazdasági ügyekért, illetve Czikora György Gyula és Seprenyiné Erdei Gizella helyi földbizottsági ügyekért felelős alelnök segíti.
A megyei küldöttek maguk közül Czakóné Dudás Mónikát, Czikora György Gyulát, Doráné Gyömrei Anitát, Csányi Lászlót, Kádár Józsefet, Kormányos Sándort, Kucsora Pétert, Mágori Andrást, Trembeczky Károlyt, Kispál Ferencet, dr. Héjja Istvánt, Éder Tamást, Farkas Sándort, Ledó Ferencet, és Magyar Józsefet választották országos küldöttnek.
A megyei Etikai Bizottság tagja lett Kucsora Péter, Gyuris Mihály, Kálló Gábor és Vincze László Mihály.

DSCF4519A NAK országos küldöttgyűlése 2017 májusában határozott arról, hogy a hatékonyabb működés érdekében a tisztújítás alkalmával átalakul a kamarai szakmai osztályok rendszere. Országosan és megyei szinten az összevonások és racionalizálások révén az eddigi 15 helyett 9 osztály megalakítására van lehetőség, ebből a megyében 9 osztály jön létre. A Szántóföldi növénytermesztési és beszállító ipari osztályt Feczák Gábor, a Kertészeti és beszállító ipari osztályt Gubacsi Zoltán, az Állattenyésztési és beszállító ipari osztályt Hevesi István, az Élelmiszer-feldolgozási osztályt Balatoni József, az Élelmiszer-kereskedelmi osztályt Acsay Lajos, a Kistermelői és helyi kezdeményezések osztályt Benkő Zsolt, az Erdő-, vad-, és halgazdálkodási osztályt Nagy Gábor, az Együttműködés, fiatal gazda és innovációs osztályt Lajkó Andor, a Környezeti, vízgazdálkodási és fenntarthatósági osztályt Sztanó János vezeti a megyében. A megválasztott megyei tisztségviselők megbízatása 5 évre szól.
A köztestület tisztújításának utolsó állomása az országos alakuló küldöttgyűlés lesz. Erre 2017. december 20-án kerül sor Budapesten, a Parlament Felsőházi termében.

Fotók: NAK
Borítófotó: 24.hu