Kötélugró OB és Válogató Verseny – Nagykanizsai éremeső

2651

Január 28-án, szombaton az ország 12 városából, az influenza miatt megtizedelve is közel 200 versenyző gyűlt össze Nagykanizsán a Kötélugró Országos Bajnokságon, hogy versenybe száljon a „2017 Magyar Bajnoka” címért.

Mi két korcsoportban, 11 versenyzőt indítottunk összetettben, s rajtuk kívül volt még 3 felnőtt versenyzőnk, akik nem gyorsaságiztak, csak zenés gyakorlatot mutattak be. Takarics Tímea 4., Tóth Ádám 7., Papdi Dóra 8.  helyen végzett gyakorlatával.

Gyermek korcsoportban 5 versenyzőnk volt.

Hödör Szabina 2 arany és 1 bronzéremmel összetettben is megnyerte a versenyt, ő lett a 2017. év Magyar Bajnoka gyermek korcsoportban.

Ábrahám Sára egy szerencsétlen, hibás, rossz kezdést követően nem tudott a tőle megszokott kiváló szinten teljesíteni, de így is a legjobb 10-ben volt, a 7. helyen végzett összetettben az igen népes mezőnyben.

Legnagyobb örömünkre volt „Amatőr” (még kezdő, első versenyes) kategória, így azokat a köteleseket is el tudtuk indítani, akik később kapcsolódtak be és még nem nagyon versenyeztek:

Mityók Anna 1 arany és 1 ezüstéremmel összetett aranyat is szerzett, azaz Magyar Bajnok lett.
Pál Klára ugyancsak 1 arany és 1 ezüstérem birtokában, csak néhány ponttal lemaradva, bajnoki ezüstöt vehetett át.

Katona Kitti zenés gyakorlatával szerzett bronzérmet, összetettben pedig épp csak leszorult a dobogóról, 4. lett gyermek korcsoportban.

A serdülő korcsoport volt a legnépesebb, 50-en versengtek az érmekért, a bajnoki címért. Mi 5 versenyzővel indultunk.

Varga Viktória, aki még csak most lépett ebbe a korcsoportba, zenés gyakorlatával mindenkit maga mögé utasított korcsoportjában. De nem csak ezzel az 1 aranyéremmel kellett beérnie, mert összetettben is dobogóra állhatott, egy újabb bronzéremmel gazdagodva.

Traj Natália, Tóth Adél, Csák Rebeka és Ábrahám Csenge nem tudta a legjobb formáját hozni, de így is négyszer a TOP tízben végeztek.

Ebben a korcsoportban is volt amatőr kategória, így még egy versenyzőt indíthattunk, aki csak 2. éve kötelezik, de fantasztikus szorgalmával gyorsan kortársai nyomába eredt, s így részt vehetett élete első OB-jén.

Balogh Anna 2 ezüstéremmel, összetettben is a dobogó 2. fokára állhatott, csak egy versenyző tudta legyőzni őt az amatőr kategóriában.

A 2. napon, vasárnap került sor a csapatversenyekre, ahol 5 csapattal indultunk: 2 gyerek, 2 serdülő és egy ifi csapattal, mivel felnőtt csapatunkat sajnos, az influenza ledöntötte a lábáról, így közülük csak egy páros képviseltette magát.

Hosszú volt ez a versenynap is, 6 versenyszámban folyt a verseny. Már 8 órakor pörögtek a kötelek, melegítettek a versenyzők, s délután 5-kor kezdődött a végső eredményhirdetés, melyen legnagyobb örömünkre „újonc” gyerek csapatunk Katona Kitti, Mityók Anna, Pál Klára és Patkó Nikolett – két 3. és egy 4. helyezéssel kiskötél összetettben is dobogóra állhatott, bronzérmet szereztek.

Legeredményesebb csapatunk Ábrahám Sára, Hödör Szabina, Kertész Kata, Szabó Gréti (5. tagjuk, Csóti Nikolett betegség miatt sajnos, nem tudott ott lenni) volt, ők mind a hat versenyszámban versenyeztek, s mindben dobogósak is lettek, négy 1., egy 2. és egy 3. helyezéssel a kiskötél és a DD versenyt is megnyerték, így teljes összetettben ők lettek a  gyermek korcsoport Magyar bajnokai 2017-ben!

Két serdülő csapatunk közül Hajdú Mónika, Tóth Adél, Traj Natália és Varga Viktória két 2. és két 3. helyezéssel összetettben 3. lett, újabb összetett bronzéremmel gazdagítva csapatunkat.
Másik serdülő csapatunk Ábrahám Csenge, Balogh Anna, Bertha Boglárka és Csák Rebeka még csak 2 hónapja dolgozik együtt ebben a felállásban, de összetettben már most az előkelő 6. helyen végeztek a bajnokság legnépesebb mezőnyében.

Összesen, a két nap alatt, 46-szor szólítottak mórahalmi versenyzőt az eredményhirdetésen, ebből 43-szor a dobogóra. 16 arany-, 15 ezüst- és 12 bronzérmet szereztek versenyzőink!

Martyin Lászlóné