Kiszenekar nagy sikere – Fúvós verseny Szerbiában

1797

2013 után ismét rangos eseményen, a szerbiai Zrenjaninban (Nagybecskerek) megrendezett VII. Begej Fest-en képviseltük Mórahalmot. Ezt a versenyt a WASBE (Világ Fúvószenei Szövetség) Közép-Kelet Európai régiója szervezte. A zsűriben, a fúvószenében nemzetközileg elismert szaktekintélyek ültek, többek között a Moszkvai Egyetem professzora, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának dékánja, a rendező ország neves karmesterei, és a zsűri elnökeként, dr Csikota József a WASBE Közép-Kelet Európai régiójának elnöke foglalt helyet.

dig
dig

 A versenyre már február óta készültünk, hogy méltón képviselhessük a mórahalmi fúvós hagyományokat. Mi a gyermekzenekari kategóriában indultunk. A versenyprogramunk kötelező és szabadon választott művekből állt. A kiírás lehetőséget adott kisegítők részvételére is, így 29 fős együttessel vágtunk neki a versenynek, amely 2018. június 23-n került megrendezésre. 17 órakor adtuk elő műsorunkat, amit a közönség és a zsűri egyaránt nagy tapssal jutalmazott.

Másnap Czifra Dániel kollégámmal, a Mórahalom Fúvószenéért Egyesület elnökével utaztunk vissza Nagybecskerekre, hogy részt vegyünk az eredményhirdetésen. Elkezdődött az eredményhirdetés, átadták a díjakat. III., II., I., és utolsó előttiként a mi zenekarunk nevét mondták ki, ami azt jelentette, hogy a megszerezhető 100 pontból 97 ponttal KIEMELT ELSŐ díjat nyertünk a gyermekzenekari kategóriában, és az egész mezőnyben is a második legtöbb pontszámot kaptuk!

Az eredményhirdetés után több zsűritag is gratulált nekünk a hangzásért, az igényes zenélésért, és azért, hogy ilyen fiatal együttessel, ilyen szépen tudunk zenekarként működni.

Óriási eredmény ez a mi zenekarunknak, hiszen rengeteget készültünk erre a megmérettetésre, és a sok munka gyümölcse ez a helyezés.

F16BFD48-E356-4548-B838-16FD5D98D062

Köszönet a gyerekeknek, akik a nyári szünet egy részét rááldozták a versenyre, a szülőknek, akik támogatták gyermekeiket, támogatták zenekarunkat, köszönet a kisegítőinknek: Szabó Anikónak, Ördög Mihálynak, Illés Dávid Károlynak, Takó Lajosnak. Köszönet még a Mórahalom Fúvószenéért Egyesületnek, Vastag Istvánnak, a Szegedi Tankerületnek, akik a háttérből segítették a mi felkészülésünket.

Szalai Krisztián – zenekarvezető