4.8 C
Mórahalom
2024.04.19.
NMHH Tamogato LOGO
Kezdőlap Települési hírek Ásotthalom Kihirdették az idei Tanyafejlesztési Program eredményeit – Homokháti nyertesek listája a cikkben!

Kihirdették az idei Tanyafejlesztési Program eredményeit – Homokháti nyertesek listája a cikkben!

2416

Tanyafejlesztésre – 2010-2018 között – a két kormányzati ciklusban összesen 16,3 milliárd forint áll rendelkezésre – közölte a földművelésügyi miniszter november 14-én. Fazekas Sándor kiemelte: fontos döntés volt, hogy minden évben legyen egy olyan pályázat, amely illeszkedik a tanyafejlesztési programhoz. Ez ugyanis lehetővé teszi, hogy a tanyákon lakó emberek számára a gazdálkodás és a lakhatás körülményei javuljanak, bekapcsolódhassanak az ország gazdasági vérkeringésébe. Hozzátette: az idén mintegy 300 pályázó nyerte el a mintegy 800 millió forintos keretet. A magyar tanyát az Országgyűlés határozata alapján az idei évtől kiemelt nemzeti örökségként kell kezelni, mivel az hungarikum. Eddig a tárca 1145 tanyai egyedi gazdaság fejlesztését tudta finanszírozni – mondta a miniszter.

A 16,3 milliárd forintos forrás két fő elemet tartalmaz. Az egyik a tárca által gondozott tanyafejlesztési program – ami több részből áll –, a másik pedig a program eddigi tapasztalatai alapján kidolgozott villamosítási és vízellátási vidékfejlesztési tanyaprogram, amelyben 8 milliárd forintos keretre lehet pályázni. A miniszter reményét fejezte ki, hogy a tanyafejlesztési folyamat nem áll le, mert a jó minőségű, egészséges, a tanyákon előállított élelmiszerekre –amelyek már most is ott vannak a gazdapiacok és a boltok kínálatában is – továbbra is lesz igény.

tanya
A nyertes pályázóknak vállalásaikat 2018. április 30-ig kell teljesíteniük – fotó: Kelemen Zoltán Gergely/MTI

V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokér felelős államtitkára az idei Tanyafejlesztési program részleteit ismertetve elmondta: a támogató döntésnek ebben az évben 291 pályázó örülhet. A nyertes pályázóknak vállalásaikat 2018. április 30-ig kell teljesíteniük, a beruházásokat eddig kell befejezni. A pályázatot összehangolták a Vidékfejlesztési programmal, mert párhuzamos támogatások nem működhetnek – jegyezte meg az államtitkár.

Az idén is, mint korábban, a legnépszerűbb pályázat a tanyagazdaságok fejlesztését szolgálta. Itt 142 pályázó részesült támogatásban. Saját tanyájának felújítására 31 pályázónak nyílik alkalma, olyanoknak, akik agrártevékenységet nem folytatnak. A másik népszerű terület a tanyagondnoki szolgálatok támogatása volt; itt 32 támogatott pályázat volt az idén. De pályázni lehetett még nyitott tanyagazdaságok kialakítására, vagy a tanyai idegenforgalmat szolgáló tevékenységek fejlesztésére és közösségi terek kialakítására is.

A tanyafejlesztés jövőre is folytatódik – mondta V. Németh Zsolt. Hozzátéve: a tanyafejlesztésre fordítható összeg 2018-ban 50 százalékkal nő, és 1,2 milliárd forintra emelkedik.

Homokháti nyertes pályázók:

tanyafejlesztési pályázat homokháti nyertesei