Évet értékelt a Szegedi Tankerületi Központ

2386
Szeged – Szegedi Tankerületi Központ sajtótájékoztatója a Kormányhivatalnan. Fotó: Karnok Csaba

Sajtótájékoztatón számolt be kedden Plesovszkiné Ujfaluczki Judit, a Szegedi Tankerületi Központ igazgatója és néhány meghívott intézményvezető, hogyan működik az éppen egy éve létrehozott fenntartó, amelyhez három járásban összesen 40 intézmény tartozik több mint 20 ezer diákkal. A tankerületi igazgató elsőként kiemelte, a hangsúly az együttműködésen van: a központ és az iskolák kiegyensúlyozott viszonyt ápolnak. Az intézményvezetők maguk döntenek például arról, kit vesznek fel az iskolákba, a költségvetés tervezésében pedig szintén részt vesznek, ahogyan a fejlesztési-beszerzési igényeiket is maguk készítik el, amelyet a tankerületi központ teljesít. A létrehozott informatikai rendszernek köszönhetően az iskolák folyamatosan nyomon követhetik, hogy állnak kérelmeik elbírálásai, így jóval átláthatóbb lett az ügyintézés is.

Szeged – Szegedi Tankerületi Központ sajtótájékoztatója a Kormányhivatalnan. Fotó: Karnok Csaba

A központ intézményei összesen 62 épületben működnek, amelyek karbantartására tavaly 155 millió forintot költöttek. Létrehoztak egy hibabejelentő szoftvert is, így a problémákat azonnal lehet kezelni. Szuromi István, a Dózsa György Általános Iskola igazgatója példaként megemlítette: tavaly ilyenkor két kazán is elromlott az intézményben, de hála a gyors intézkedésnek a gyerekeknek nem kellett fagyoskodniuk.

Szeged – Szegedi Tankerületi Központ sajtótájékoztatója a Kormányhivatalnan. Fotó: Karnok Csaba

A pályázatokkal kapcsolatosan Plesovszkiné Ujfaluczki Judit elmondta, azokat az intézményekkel együtt dolgozzák ki. Hazai forrású kiírások közül eddig 75 millió forintot és 120 ezer eurót nyertek meg, további félmillió forint pedig még elbírálás alatt van. A benyújtott vagy benyújtás előtt álló uniós pályázatok összértéke 3,3 milliárd forint, amelyből 2,4 milliárd forintot már elnyertek az intézmények. Infrastruktúramegújításra 14 intézményt pályáztattak, de több iskolában fejlesztik például a digitális oktatást, támogatják a közösségi programok megvalósítását vagy a pedagógusok továbbképzését. A legnagyobb pályázatból, közel 1,2 milliárd forintból pedig a mórahalmi és a kisteleki általános iskola hátránykompenzációját, a minőségi oktatás feltételeit valósítják meg.

Forrás: www.delmagyar.hu

További részletekkel jövőhéten jelentkezünk.