Elkezdődött az 55-ös főút megyehatár és Mórahalom közti szakaszának felújítása

2562

Bejelentette a munkakezdést a kivitelező Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Kft. az 55. sz. főút Mórahalom elkerülő – megyehatár közötti szakaszának felújítása kapcsán. A szakaszon, csakúgy mint a főútvonal teljes hosszán, növelik a burkolat tengelyterhelését és párhuzamosan futó kerékpárutat építenek.

L3089648

Tavaly év végén hírt adtunk róla, hogy megszületett a megállapodás az 55-ös út, eddig kimaradt szakaszának felújításáról. Decemberben már a terület megtisztítása elkezdődött, a kijelölt fák és egyéb növényzet kitermelése jelezte, hogy hamarosan megújul a Mórahalomtól Csongrád megye határáig tartó útszakasz. Február 14-től a munkálatok továbbra is erdőirtással és fakivágásokkal folytatódnak – jelentette be az érintett önkormányzatoknak a kivitelező. Ettől az időponttól tehát forgalomlassításra és félpályás lezárásokra kell számítani.

55 felújításAz érintett útszakasz.