Dermesztő fotók az újjászületésről

3231

Mórahalmon folytatódik Koszticsák Szilárd, az MTVA fotóriporterének “Ilyen a box” című vándorkiállítása, melyet a Démétér Ház mindennapjaiból válogatott össze. A tárlat kiemelt képe a székkutasi 13 éves Patrikról készült fotó, aki mosolyogva néz a kamerába, és felfelé mutató hüvelyujjával jelzi: jól érzi magát. /szegedma/

still1215_00000

Szívet melengető, mégis dermesztően hat – foglalta össze Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere a csütörtöki kiállításmegnyitón, milyen érzések kavarogtak benne, amikor megtekintette a tárlat anyagát. Úgy fogalmazott, fontos, hogy a szemlélők a fotók mögé tekintsenek, s felfedezzék azt, hogy az őssejt-transzplantáción átesett, Démétér Házban lakó gyerekek már a gyógyulás útjára léptek.

Összefoglalva elmondta, az intézmény gondolata a fővárosi Szent László Kórházban fogalmazódott meg még 1992-ben, amikor is a csontvelő átültetésen átesett gyerekeknek olyan helyet szerettek volna kialakítani, ahol steril körülmények között, szüleik vigyázó tekintete mellett gyógyulhatnak. Kilenc lakást alakítottak ki ilyen céllal, ahol ma már játékok, művészeti programok és egyéb szabadidős tevékenységek színesítik a mindennapjaikat, jelentősen hozzájárulva ezzel gyógyulásukhoz. A Démétér Ház 2006-ban indulhatott el, a nagy létszám miatt az intézménynek azonban kapacitásbővítésre lenne szüksége. “Novák Katalin nemrégiben jelentette be, hogy a Démétér Alapítványt jelentős állami támogatással segítik a jövőben. Az alapítvány és a ház működéséhez nélkülözhetetlen a jóakaratú emberek segítő szándéka. A “Kell egy ház” címet viselő országos kampány azt a célt szolgálja, hogy a felhívja a figyelmét mindazoknak, akik érzékenyek az ügyükre.”

Koszticsák Szilárd, az MTVA fotóriporterének kiállítása Szegedről érkezett Mórahalomra, újabb állomása Hódmezővásárhely lesz. Szabó Bálint, az alapítvány képviselője köszöntőbeszédében kifejtette, szimbolikus jelentése van annak, hogy a Tisza-parti város után éppen a “Homokhátság fővárosába” kerültek a képek. Egyrészt, mert Mórahalom így példával jár a 150 települ előtt, ahová még szeretnének eljutni a kiállítással, másrészt a város is sokat tett egy éve azért a 10 éves kisfiúért, aki később a Szent László Kórház betege lett. Minden igyekezet ellenére sajnos a domaszéki fiú két hét kórházi ápolást követően elhunyt.

Szabó Bálint hangsúlyozta, évente több mint 50 gyerek kerül a fővárosi kórházba, majd onnan a Démétér Házba és végül haza. Egyéves küzdelem után térhetnek vissza otthonukba, ahol folytathatják a gondtalan gyermekéveket. A kiállítás arca egy 13 éves székkutasi fiú, Patrik, aki az egyik fotón felemelt hüvelyujjával mutatja: jól van. “Akármennyire is dermesztőek a fotók, akármennyire is érzékenyen érintik a szemlélőket a képek, ez az újjászületésről szól. Démétér istennő a mitológiában az újjászületés istennője, és a csontvelő transzplantációval gyakorlatilag egy, szinte a halál kapujába került gyereknek is jó esélye van az újjászületésre, köszönhetően az alapítványnak, a háznak és a szakembereknek. A volt lakók közül sokan ma gyógyult felnőttként élnek.”

Az alapítvány munkáját a kormány 50 millió forinttal támogatja, ezt a Démétér Ház bővítésére fordítják majd, hogy 2017-re további hat lakással bővülhessen az intézmény.