Csodatévő hét tölgyfa? – Ásotthalmon barangoltunk (VIDEO)

4415

Ásotthalom sűrű erdeiben, a Rívó erdő sarkán található az a kocsányos tölgyfa-csoport, melynek csodatévő erőt tulajdonítanak. A hét tölgyfa több mint 100 éve szívja magába az ősi erőt a négy alapelemből, ezért a fáknál energiamező jelent meg – vallják, akik népi gyógyászattal foglalkoznak. Aki nem hiszi, járjon utána! Mi utána jártunk!

A kocsányos tölgyfa csoport a Rívó erdő sarkán lelt otthonra. A Rívó erdő az országhatár közelében fekvő erdőség, telepítését 1807-ben Vedres István szegedi mérnök kezdte el. A néphagyomány szerint: „Idevaló embörök a szabadkai piacra möntek. Ahogy elhalattak az erdő mellett, hallották, hogy egy kisgyörök rítt. Erre néznek, arra néznek, nem látnak senkit, aszt gondolták, az illető emönt a dógára. Mikor visszafelé gyüttek a piacról, a dunnás kisgyerök akkor is ott vót, de már alig tudott ríni. Az embör akkó mögsajnálta, mög az asszony – vigyük el, mögver az Isten bennünket, ha itt hagyjuk, erre az üdőre visszagyühetött volna az, akijé volt, ez úgy van ide letéve. Fölvötték a kicsit és elvitték. Kérdözték aztán űket, hun találták. Itt ebben Rívóerdőben, ott rítt a gyerök.” (Kiss Andrea: Ásotthalom földrajza, a határ természetföldrajzi jellemzése) A Rívó erdő a Délalföld Erdészeti Zrt. kezelésében van és része a Kőrös-éri Tájvédelmi körzetnek.

A tölgyfacsoport több mint 100 éve szívja magába az ősi erőt a négy alapelemből és így létre jöhetett körülötte az aura burok. A fáknál energiamező jelent meg. Ezt a pozitív erőt akkor lehet érzékelni, ha átöleljük őket, vagy alája állunk . A tölgyfa mágikus erejét már őseink is felfedezték, az egyik legerősebb energiát közvetítő fafaj. A Csodatévő tölgyfa csoport hetes száma isteni szám.

tölgy3

„Használd ki a segítő készségét mind fizikai, mind lelki problémáid esetén. Látogass el hozzájuk, ha pihenni akarsz, ha egészségi problémáid vannak, vagy ha meditálni van kedved, és ha jól akarod érezni magad” – mondja Bolla Imre spirituális vezető, népi gyógyász.