34 C
Mórahalom
2018.08.21.

Hamarosan megjelennek az idei Tanyafejlesztési pályázatok

Várhatóan a következő egy-két hétben jelennek meg az idei Tanyafejlesztési Program pályázatai, erre a célra költségvetési forrásból 1 milliárd 225 millió forintos keret áll rendelkezésre - jelentette be a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkára sajtótájékoztatón a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírteleken pénteken. Szakáli...

Túra az üllési keresztekhez

Április 21-én 9 órakor túrát szerveznek az út menti keresztekhez Üllésen, a táv körülbelül 12-13 km. Az útszéli kereszteket nem az egyház állította, hanem a hívek. A hagyomány szerint a férfiak a keresztek előtt megemelték a kalapjukat, a nők pedig keresztet vetettek. Általában időtálló...

Február 14-én Képviselő-testületi ülés lesz Üllésen

Üllés Nagyközség Képviselő-testülete február 14-én, kedden 17 órától ülést tart a polgármesteri hivatal házasságkötő termében, melyre a település lakosságát is várják. Az ülésen napirenden lesz az önkormányzat 2017-es költségvetése, módosítani fogják a Helyi Építési Szabályzatot, illetve a 2017/2018-as nevelési évben indítható óvodai csoportok számának,...

Októberi előadások a LEADER vidékfejlesztési pályázatairól

A LEADER program az Európai Unió vidékfejlesztési politikájának része, az Európai Bizottság által kidolgozott négy közösségi kezdeményezés egyike. A vidékfejlesztési Program Leader fejezetének végrehajtásában közreműködik helyi szinten a kistérségben a Helyi Akciócsoportotok döntéshozó szerve, amelynek az önkormányzatok, a kistérség vállalkozói és a kistérség civil...

Megnyílt a Kormányablak Üllésen

Megnyílt az újonnan kialakított Üllési Kormányablak, mely a következő időpontokban fogadja ügyfeleit. A lakosságot hétfőn 7 és 17 óra között, kedden 8 és 16 óra között, szerdán 8 és 16 óra között, csütörtökön 8 és 18 óra között, pénteken pedig 8 és 12 óra...

Igazi “üllésikum”: Megjelent az Üllési Írói Klub első antológiája

Amatőr írókat és költőket gyűjt magába az Üllési Írói Klub 2016 óta. A közös érdeklődésű, főként nyugdíjasokból álló csoport saját élményeit, a körülöttük lévő tanyavilágot vagy éppen az őket foglalkoztató mindennapi témákat szedi rímbe, vagy álmodja novellává. A Klub első könyvét 2018. január 22-én,...

Keddi műsorunk a közmeghallgatás élő közvetítése után kezdődik!

Kedves Nézőink! Mai műsorunk 18 órakor a mórahalmi közmeghallgatás élő közvetítésével kezdődik. Ezt követően láthatják megszokott adásunkat híreinkkel, majd Hírháttér műsorunkkal. Szerdától a műsorrend a szokásos módon alakul. Megértésüket köszönjük!  

Még jobb kezekben – Bölcsődei fejlesztések Mórahalmon, Röszkén, Ruzsán és Üllésen

Még jobb kezekben címmel kezdték meg három településen a bölcsődei szakemberek szakmai fejlesztését. A projekt konzorciumban íródott, melyben Mórahalom vállalta a vezetői szerepet, a konzorcium tagjai pedig Röszke, Ruzsa és Üllés. A program 18 hónapon keresztül a négy intézmény közös összefogásában valósul meg. 15 millió...

A játék elkezdődött! – Fizika!

A Nemzeti Kulturális Alap Ismeretterjesztés és Környezetkultúra Kollégiuma pályázatot hirdetett, mely alapján az üllési Déryné Kulturális Központ programja támogatásban részesült. Fizika témakörben ismeretterjesztő rendezvények valósulnak meg januártól az általános iskolai diákok, tanárok és helyi felnőtt érdeklődők részvételével. A programok megvalósításával szeretnének hozzájárulni a természettudományos...

Kültéri fitneszparkkal gazdagodott Üllés

Karácsonyra elkészült az új kültéri sportpark Üllésen - számolt be Nagy Attila Gyula polgármester a fejlesztésről. A beruházást pályázati forrásból valósították meg. A "felnőttek játszóterének" is nevezett, sportolásra alkalmas park hamarosan végleges formáját is elnyeri, de már most díjmentesen bárki számára használható.