17.3 C
Mórahalom
2024.03.28.
NMHH Tamogato LOGO

Megrázó képek a bántalmazásról – fotókiállítás Ruzsán

0
Két helyi amatőr alkotó, Varga Johanna és Varga Vivien fényképeit állították ki a település művelődési házában. A pénteken nyílt tárlat a bántalmazás témakörét hivatott bemutatni, felhívni a figyelmet arra, hogy mai világban nem fektetünk elég hangsúlyt a minket ért sérelmekre, legyen az egy iskolai...

Kultúrtábor Ruzsán

0
A településen nagy hagyománya van a táborozásnak, amelyek évek óta szinte teltházzal mennek. A szervezők pedig a mozgás és a természetjárás vagy éppen a kézműveskedés mellett fontosnak tartják, hogy a gyerekek megismerjék szűkebb környezetüket, Ruzsát is. Így - bár a tábor bázisa a művelődési...

Kötetbe foglalták a 30 éves Ruzsai Híreket

0
Mostantól egy négy kötetes impozáns könyv formájában is elolvashatják a ruzsaiak, mi is történt például 1995. februárjában, vagy akár 2011. márciusában. Az egyik első lapszámot nézegetve pedig felbukkan egy ismerős név  a családi események között. Sánta Gizella polgármester ugyanis éppen akkor adott életet gyermekének,...

Ruzsai amatőr színészek léptek fel a fővárosi színházban

0
Ruzsa amatőr színészei, vagyis a  szín-JÁTSZÓ-tér képviselte  Csongrád-Csanád vármegyét a fővárosi Nemzeti Színházban, a Pajtaszínházi Szemlén.  A társulat 2020-ban alakult, túlélték a covidot, sikerült újra nyitniuk és egyben tartaniuk a csapatot, amelynek a felnőttek mellett ifjú tagjai is vannak, 11 és 14 éves diákok....

„…a művház te vagy…” – beszélgetés Vörös Tibornéval, a ruzsai művelődési ház nemrég nyugdíjba vonult igazgatójával

0
Gyönyörű hóesésben autóztunk Mórahalomról a ruzsai művelődési házba, hogy beszélgessünk a decemberben nyugdíjba vonult egykori igazgatóval,  Vörös Tiborné Marikával. A nosztalgiázás közben feltűnt, hogy gyakran még mindig jelen időben beszél a munkájáról, ami persze érthető, hiszen több, mint negyven év közművelődésben végzett tevékenység nem...

Kerek erdő közepén, a ruzsai Borbála Kecskefarmon jártunk

0
Sári, Valika, Gréti, Esztike… ez nem egy óvodai névsor, hanem a ruzsai Borbála Kecskefarm négylábú lakóinak neve. Békés Tibor és felesége gondozza a 30 anyát és 1 bakot, hogy a tejükből sajtokat, joghurtot készíthessenek. Sárika a legkezesebb, legszófogadóbb, igényli, hogy simogassák, vakargassák. És hogy...

Három nap a tenger vonzásában – gyerekek táboroztak Ruzsán

0
A ruzsai művelődési  és közösségi  házba belépve, ha nem vigyázunk, egyenesen egy hatalmas cápa szájába gyalogolunk.  Az aulában felállított, kartonpapírból készült ragadozó lett ugyanis a jelképe a tegnap véget ért kultúrtábornak, amely a tenger jegyében zajlott. Vörös Tibornétól, a Ruzsai Közösségi Színtér szakmai vezetőjétől...

Tovább fejlődik a Homokhátság úthálózata

0
A következő időszakban a Homokhátság több települését érintő útszakasz is megújul - jelentette be közösségi oldalán a térség országgyűlési képviselője, Mihálffy Béla. Üllés külterületi útjának fejlesztése, illetve Forráskút-Balástya és a Zákányszék-Bordány közötti szakasz fejlesztése is a hamarosan megvalósuló beruházások listáján szerepel. Május 12-én Nagy Attila...

Június 30-ig lehet meghosszabbítani a lejárt okmányok érvényességét

0
A Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal Mórahalmi Járási Hivatal értesíti a lakosságot, hogy a járványügyi veszélyhelyzet idején a lejáró okmányok érvényességét meghosszabbította a kormány annak érdekében, hogy csökkentsék a személyes találkozások számát. 2022. június 30-án valamennyi 2020. március 11. és 2022. május 31. között lejáró személyazonosító...

Május első felében útfelújítás zajlik Ruzsán

0
Útfelújítási munkálatok kezdődtek Ruzsán. A Magyar Falu Program keretében a Magyar Közút útrekonstrukciót végez a településen a Szegedi-Üllési-Bordányi-Pusztamérgesi-Öttömösi utakon a falutábla és a központ között. A felújítás keretében 4 cm aszfalt kopóréteggel fedik le a teljes úttestet. A munkálatok április végén kezdődtek és nagyjából két...

Közösségi oldalaink

4,084RajongókTetszik
1,160FeliratkozóFeliratkozás