13.5 C
Mórahalom
2024.04.16.
NMHH Tamogato LOGO

Szülőcsoport-foglalkozás Mórahalmon

Január 29-én Mórahalmon rendez szülőcsoport foglalkozást a Homokháti Szociális Központ. Egy pályázat keretében szülői és nevelői kompetenciákról hallgathatnak meg az érdeklődők előadást az iskola és az óvoda vonatkozásában. A program két előadója Arany Zoltán Imre családterapeuta, addiktológiai konzultáns és szociális munkás, illetve Orosz Balázs...

Teljesen felújítják a pusztamérgesi Nagyboldogasszony templomot – A műemlékvédelem alatt álló épületre több mint 70 millió forintot költenek

A pusztamérgesi templom már közel 100 éve a település központjában áll és fogadja a híveket, de az idő múlásával és egy vihar következtében az épület állapota megromlott. Időszerűvé vált egy teljes körű felújítás. A pusztamérgesi templom  az 1900-as években a Váci egyházmegyéhez tartozott. Pusztamérges sajátos...

Októberi előadások a LEADER vidékfejlesztési pályázatairól

A LEADER program az Európai Unió vidékfejlesztési politikájának része, az Európai Bizottság által kidolgozott négy közösségi kezdeményezés egyike. A vidékfejlesztési Program Leader fejezetének végrehajtásában közreműködik helyi szinten a kistérségben a Helyi Akciócsoportotok döntéshozó szerve, amelynek az önkormányzatok, a kistérség vállalkozói és a kistérség civil...

3,3 milliárd forint uniós támogatás jut a Mórahalmi járás fejlesztéseire

A terület- és Településfejlesztési Operatív Program, vagy ahogyan a legtöbbet emlegetik a térség polgármesterei, a TOP-os pályázatok keretében 140 Csongrád megyei projektről született támogatói döntés az elmúlt héten. Ennek köszönhetően 14,7 milliárd forint összegű fejlesztési forrás érkezik a megye 58 településére. A homokhátiak számára...

Már éles a jégkármérséklő rendszer

Május elsejétől működik az országos jégkármérséklő rendszer, ami a termelőknek nem jelent többletkötelezettséget, mivel a gazdák befizetésein alapuló agrárkárenyhítési alapból finanszírozzák - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) főigazgatója. Darabos Tamás hangsúlyozta, az alkalmazott ezüst-jodid a természetben is megtalálható, elenyésző mennyiséget használnak, és nincsen ismert...

Adományozzon gyermekholmit ruzsai és pusztamérgesi rászorulóknak! – Jótékonysági Ruhabörze Ruzsán

Jótékonysági ruhabörze lesz szeptember 29-én, Ruzsán, a művelődési házban 9 órától 14 óráig. A börzén előzetes jelentkezés után bárki árusíthat gyermekruhákat, lábbeliket, játékokat vagy könyveket. A jelentkezés jelképes „belépődíjhoz” kötött. Akár eladni akár vásárolni szertne valaki, a börzére vigyen magával valameilyen adományt, mely lehet...

Próbaüzemmód a kisátkelőkön – Hétfőtől este 10-ig lesz nyitva az ásotthalmi és a Röszke 2 határátkelőhely

A nyári szabadságok idején megnövekvő forgalom az idén is sok fejfájást okoz azoknak, akik Szerbiába szeretnének belépni Magyarországról, vagy dél felé utaznak valamelyik tengerpart felé. Némileg javíthat a helyzeten és a tumultusokon, hogy kísérleti jelleggel július 22-től egyhetes időtartammal meghosszabbítják három Szabadkához közeli kishatárforgalmi...

„300×100 Biztonság” – Röszkén értekeztek a megye polgárőrei

A Csongrád Megyei Polgárőr Szövetség elnöksége és a programban érintett települések  polgárőr egyesület vezetői valamit a Szegedi, Makói és Kisteleki Rendőrkapitányságok vezetői   2017. március 3-án tartották meg a ”300x100 Biztonság” mintaprogram értékelését Röszkén a polgárőrség székházában. www.csmpszsz.hu A rendezvényt Batiz István a Megyei Szövetség elnöke nyitotta...

Erős forgalom várható a Csongrád megyei határátkelőhelyeken

A Nyugat-Európából hazatérő vendégmunkások és a nyaralni induló turisták miatt június közepétől erős forgalom várható a Csongrád megyei határátkelőhelyeken - közölte a megyei rendőr-főkapitányság határrendészeti osztályának vezetője kedden Röszkén. Terbe Roland a rendőrség és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közös sajtótájékoztatóján elmondta: július végéig...

Tájékoztatás a térség településeinek hulladékszállítási rendjéről

Domaszék: Az FBH-NP Nonprofit Kft. ezúton kívánja tájékoztatni a Tisztelt Lakosságot, hogy 2021. január hónapban 2 alkalmas díjmentes fenyőfa begyűjtést szervez. A fenyőfákat az ingatlan előtti közterületre szíveskedjenek kihelyezni a gyűjtési napon reggel 7 óráig és az elszállítás időpontjáig az ingatlan előtt kint hagyni, oly...

Közösségi oldalaink

4,084RajongókTetszik
1,160FeliratkozóFeliratkozás