13.6 C
Mórahalom
2024.04.19.
NMHH Tamogato LOGO

Kutyabarát intézmény lett az Ezer Év Parkja

0
Mórahalmon szeretik a négylábú családtagokat, az önkormányzat pedig mindent megtesz azért, hogy egy ilyen csodás helyre magunkkal vihessük a kutyánkat. Erről már papírja is van az intézménynek, így már hivatalosan tekinthetik meg a látnivalókat kedvenceink. Hiszen ahogy a park munkatársai vallják: a kultúra mindenkié!

Ismét megújult egy kerékpárútszakasz Sándorfalván

0
Szombat délelőtt, csodás tavaszi időben, sok-sok gyermek és család jelenlétében adták át a város újabb biciklis útszakaszát. A „Külterületi kerékpárút-fejlesztés Szatymaz-Sándorfalva között” című projekt során a két települést összekötő 4525 jelű úttal párhuzamosan Sándorfalva belterületén a Vitéz utca és Sövényházi útig tartó szakasz felújítása...

Új kisbusz segíti a röszkei önkormányzat életét

0
A Magyar Falu Program önkormányzati feladatellátásokhoz kapcsolódó kiírására nyújtott be pályázatot a község vezetése, a pozitív elbírálásnak köszönhetően pedig 17.132.249 Ft összegű támogatás kerül Röszkére. Ebből a pénzből vásárolják meg a kisbuszt, amely minden bizonnyal nagyban segíti majd a település mindennapi életét.  

Mini mozi és pihenőzóna várja a legkisebbeket a mórahalmi fürdőben

0
Kellemes kis pihenőhelyiség nyílt a napokban a fedett gyermekpancsoló mellett, az új filmszobát már birtokba is vehetik a kisgyermekek. A családbarát fürdőhely koncepciójához illeszkedve alakították ki a padlószőnyeggel, habszivaccsal, babzsák fotelekkel és más komfortos ülőalkalmatosságokkal ellátott termet, amely lehetővé teszi a „csendes pihenő” eltöltését...

A honvédelmi miniszter nyitotta meg a mórahalmi kiállítást

0
„Az első világháború-alulnézetből” címmel országos szinten is egyedi beltéri kiállítás nyílt az Ezer Év Parkjában. A közel 500 relikvia és műtárgy olyan részletgazdag módon tárja elénk az első világháborút, amelyet ez idáig nem lehetett látni. A tárlatot Szalay-Bobrovniczky Kristóf nyitotta meg kedden délután. Magyarország honvédelmi...

Madárodút ajándékoztak a mórahalmi nagycsaládosok a helyi gyerekeknek

0
A „Jövőnk a Család" Nagycsaládosok Mórahalmi Egyesülete közösségi oldalán számol be arról, hogy egy-egy újonnan elkészített odúval lepték meg az óvodát és a bölcsődét. Azért, hogy az intézményekbe járó kisgyermekek megfigyelhessék a fészkekbe költöző, ott költő, majd onnan kirepülő madarakat. (fotók: „Jövőnk a Család" Nagycsaládosok...

Kerékpáros szolgáltatóhelyeket alakítanak ki a térség bicikliútjai mentén

0
Mórahalom Városi Önkormányzat, mint konzorciumvezető hívta meg Röszke, Ásotthalom és Tiszasziget polgármesterét, Szeged alpolgármesterét, valamint Újszentiván képviselőjét az "EuroVelo13 nemzetközi kerékpárút-hálózat aktív turisztikai fejlesztése Csongrád-Csanád vármegyében" című konzorciumi megállapodás aláírására. A pályázat részleteit Csáki Béla, Csongrád-Csanád Vármegye Önkormányzata közgyűlésének alelnöke ismertette. Elmondta, összehangolt kerékpáros szolgáltatásfejlesztés...

Idén tovább bővül a domaszéki piac

0
Az új épületrészben irodát és üzlethelyiségeket alakítanak ki, akadálymentes parkolóhellyel ellátott gépjármű parkoló létesül több mint 10 beállóval, továbbá kültéri kézmosók és beltéri mosdók épülnek. Egységes kerékpártárolót, szelektív hulladékgyűjtőt és köztéri padokat helyeznek ki, valamint a piacon napelemes és hőszivattyús rendszer működik majd. Mindemellett...

Júniusban kezdődik a mórahalmi Patkó Lovas és Szabadtéri Színház tizedik évada

0
Sajtótájékoztatón mutatták be az idei repertoárt az Aranyszöm Rendezvényházban, ahol elhangzott, a nyár folyamán operettekkel, musicalekkel és lovas színházi műsorokkal várják a nézőket a művészek és a szervezők. Duka Félix igazgató elmondta, 2024. számmisztikailag is fontos Mórahalom életében, hiszen 35 éves a város, 60 éves...

Szülők és pedagógusok festették újra az iskola kerítését Domaszéken

0
A település önkormányzata és az Általános Iskola Gyermekeiért Alapítvány együttműködésével újult meg az oktatási intézmény kerítése. Az általános iskola közössége ugyanis összefogott, hogy szebbé és barátságosabbá tegyék az intézmény környékét. Szombaton szülők és tanárok lelkesen alkottak csapatot, amelynek élén Ferlingné Dósa Anett iskolaigazgató, Sziráki...

Közösségi oldalaink

4,084RajongókTetszik
1,160FeliratkozóFeliratkozás