Mintegy félmilliárd forintos beruházás valósulhat meg a homokhátsági településen. Az aláírt szerződés értelmében Mórahalmon csaknem száz férőhelyes munkásszálló épülhet a közeljövőben, javítva a munkaerő-piaci mobilitást.

Az első település az országban Mórahalom, ahol állami támogatással munkásszálló épülhet. Nógrádi Zoltán polgármester elmondta, a város a rendszerváltozás idején megélte azt az időszakot, amikor a térségi összehasonlítási adatok szerint, fejlettségi mutatók, statisztikai értékelések alapján a leghátrányosabb helyzetű kistérségek közé tartozott. Később, 1994-ben az akkori képviselő-testület egy következetesen végrehajtandó gazdaságfejlesztési programot alkotott meg azzal a céllal, hogy a várost és a térségét az akkori hátrányos helyzetéből kiemelje, az itt élők számára olyan jövedelmi viszonyokat és foglalkoztatási körülményeket teremtsen, amely megakadályozza a térség és a város népességének fogyását is. Az elmúlt huszonöt esztendőben elért eredmények alapján a Mórahalmi járás nem tartozik a leghátrányosabb helyzetű térségek közé. Fejlesztendő térségként határozott előrelépést és fejlődést mutatott fel a gazdasági szereplők infrastruktúrájának és aktivitásának területén is. Kiemelte, a megyében elsőként Mórahalmon alakítottak ki ipari parkot. Most egy újabb jelentős mérföldkőhöz érkeztek. „Munkásszálló létesítésére 263 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaptunk, amelyet kiegészítve 178 millió forintnyi önrészt vállal a város. A gazdasági továbblépésnek legszűkebb keresztmetszete a foglalkoztatási szűkösség. Ahhoz, hogy Magyarországon, bizonyos területeken jelentkező munkaerőhiány feloldása megvalósulhasson, a munkavállalók mobilitásának eszközrendszerét kell megteremteni, ezért tolmácsoltuk a Nemzetgazdasági Minisztériumnál évekkel ezelőtt a munkásszálló építésére vonatkozó felvetésünket, amelyet javaslatként elfogadtak, támogatási rendelettel alapoztak meg. Ennek eredményeképpen Mórahalom elsőként nyújthatta be pályázatát és elsőként nyerhette el a szálló megépítéséhez az állami segítségnyújtást is” – emelte ki Nógrádi Zoltán, hozzátéve, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) 2017 májusában a Nemzeti Foglalkoztatási Alap központi keretéből összesen kilenc milliárd forintot különített el arra a célra, hogy javítsa a munkaerő-áramlás lehetőségét azokban a térségekben, ahol már nincs számottevő munkaerő-tartalék.

Nógrádi Zoltán elmondta, a mintegy száz ágyas munkásszálló az ötven kilométeres körzeten kívülről érkező munkavállalók elhelyezését szolgálja, kivitelezése Mórahalom nyugati „kapujában” még ősszel megkezdődhet. A mórahalmi munkásszálló építésére vonatkozó kezdeményezés véghezvitelében a Csongrád Megyei Kormányhivatal támogatása és segítsége nélkül nem juthattak volna el a szerződés megkötéséig. A településvezető Mórahalom további fejlesztési lehetőségei között ismertette – akárcsak nemrég tartott közmeghallgatáson -,hogy az NGM támogatása révén ebben az évben és a következőben 830 millió forintból építhetnek egy új középiskolát, amelynek célja, a térség munkaerő-piaci igényét rugalmasan szolgálni. Ezzel együtt kívánják elérni, hogy az intézményben folyó munka a határontúli kapcsolatokat és a szakképzést, gyakorlati képzést úgy egészítse ki, hogy a munkaerő-piac lehetőségeit tovább tudják bővíteni.

Juhász Tünde, Csongrád megye kormánymegbízottja elmondta, 2010 és 2017 júliusa között 58 százalékkal csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma a megyében, jelenleg a foglalkoztatási ráta 4,6 százalék, míg az országos átlag hat százalékra tehető. Konkrét számokra lefordítva, Csongrád megyében az utóbbi hét évben több mint húszezerről mintegy 8600-ra csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma. Juhász Tünde kiemelte, a tapasztalatok azt mutatják, az álláskeresők és a be nem töltött állások térben sokszor nem egy helyre összpontosulnak. Ennek áthidalásában segítséget kell nyújtani a munkavállalóknak, a munkásszállók építése is ezt szolgálja. B. Nagy László fideszes országgyűlési képviselő, megyei fejlesztési biztos elmondta, a beruházás az itt lévő vállalkozásoknak egy olyan versenyelőnyt jelenthet, amelynek köszönhetően a fejlődés még fokozottabb lehet a térségben. A képviselő kiemelte, Mórahalom jó példával áll, hiszen az elmúlt időszakban az országos átlaghoz képest is kimagasló mértékben valósulhattak meg itt fejlesztések, ezek jelentős része, több mint húsz százaléka az innovációhoz köthető. Véleménye szerint, a településen a későbbiekben megvalósuló középiskolai beruházás is a további előrelépést szolgálja.

Forrás: SzegedMa