A térség legaktívabb fiataljait keresik – Várják a pályázókat a Morajlás Programban

1530

A Morajlás program keretében szervez képzés-sorozatot a bordányi Kulturális és Szabadidős Egyesület a Mórahalmi járásban élő fiatalok számára. A járásból harminc fiatal vehet részt az ingyenes programon, amelynek célja, hogy egyrészt megtalálják azokat a fiatalokat, akik az adott településeken a legaktívabbak, legnagyobb hatással vannak a helyben élő társaikra, másrészt olyan fejlesztési folyamatban vehetnek részt, amely kimondottan a települési ifjúsági munkát erősíti.

Morajlás Zákányszék
Zákányszéki fiatalok a Morajlás egyik programján

A képzési alkalmak során szakemberek segítségével fiataloknak szóló programokat tervezhetnek meg a résztvevők, amelyekhez még forrást is a projekt. Minden településről legalább egy 18 év feletti és kettő 15-18 év közötti aktív fiatal jelentkezésére számítanak, tudtuk meg Masir Norbert ifjúsági referenstől, aki a projekt egyik mozgatórugója. Elmondta, hogy a részvétel a fiatalok számára teljesen ingyenes, az ellátás, szállás, képzés díját a Szechényi 2020 pályázatnak köszönhetően biztosítani tudják a szervezők (EFOP-1.2.2-15-2016-00256).

Bordány
Zajlik a közösségi munka a BIIP-ben

A képzések a tervek szerint 2017. október 1. és 2018. március 31. között valósulnak meg, a hat alkalomból négyet idén, kettőt jövő év elején szerveznek majd meg.  A program helyszíne a Bordányi Ifjúsági Információs Pont közösségi tere, a szállást a Vadgesztenye Ifjúsági Közösségi Szálláshelyen biztosítják. A jelentkezési határidő: 2017. október 15. Jelentkezni a greenoffice kukac bordany pont hu e-mail címen lehet. A részletekről és a jelentkezés elfogadásáról a jelentkezőket a megadott elérhetőségeiken értesítik majd.