A mórahalmi polgárőrök is értékelték az elmúlt évet

1886

A Mórahalmi Önvédelmi Egylet (Polgárőrség) 2017.március elsején tartotta évértékelő közgyűlését Mórahalmon a Varga Csárdában.

Sárközi László elnök köszöntötte a tagságot és a meghívott vendégeket. A Közgyűlésen jelen volt Csányi László Mórahalom Alpolgármestere, Köles Attila rendőr alezredes, Mórahalom város Rendőrős vezetője, Révész Szabolcs alezredes, a Szegedi Határrendészeti Kirendeltség vezetője, Kiss Henriett zászlós Körzeti megbízott ésNémeth Attila Mórahalom Város Önkéntes Tűzoltó Egyesület vezetője.

Sárközi László kiemelte, hogy a tagság nagyon aktív, ez megmutatkozik a teljesítményekben is. Részletesen ismertette az egyesület 2016-os tevékenységét. Kiemelte, nagyon fontos volt a tanév kezdetén, az iskola környékén a közös szolgálat ellátása, valamint a Városi rendezvények biztosítása, a kegyeleti ünnepkor a temető és környékén töltött szolgálatok, amit a lakosság is megköszönt. Az elnök úgy fogalmazott, hogy nagyon szép eredményekről tudnak beszámolni és a vendég polgárőrök is sokat segítettek a határ menti szolgálat ellátásban is. Ezután a közgyűlés elé terjesztette a 2017-es feladat tervet, amit a közgyűlés el is fogadott. Ezután javaslatot tett a Határvédelmi Polgárőr Tagozatba történő belépésről és a Mórahalom Város Önkéntes Tűzoltó Egyesülettel történő együttműködési megállapodásról, amelyet támogatott a jelen levő tagság.

A meghívott vendégek értékelték a Polgárőrség munkáját. Köszönetüket fejezték ki a Polgárőrség tagjainak a bűnmegelőzés és közbiztonság terén végzett munkájukért és a jövőben is számítanak a polgárőrség segítségére.P1100282

Forrás: http://www.csmpszsz.hu/
www.szegedma.hu
Fotó: Lázár Attila
Borítófotó: Duka Félix